édes - keserű

Nem értem az emberek végtelen közönyét. Talán egy darabig igen. Mert az ember fáradt, rohan, felrugják a metrón, a boltban bunkó az eladócsaj, (mert őt is felrugták a metrón / mert kidobta a pasija / mert az anyukája is mérges volt reggel / mert a kutyája reggel odapisilt a szőnyegre / mert menstruál / mert már megint esik az eső… stb) 1000 dolga van és amúgy is örül hogy még él. Ez az egész egy nagy büdös körforgás, amiben mindenkinek jogában áll bunkónak, leszaromnak és közönyösnek lennie. Legalábbis egy bizonyos pontig, ezért nem is lepődöm meg a morcos emberek hadán, akik hullámzó tömegként öntik el a metró ki és bejáratát, valamint töltik meg a villamosokat, buszokat munka után, fáradtan.

De azt nem tudom megérteni, hogy miért fáj az embereknek kitölteni az 1%os papírt. Munkaidőben.

Sokszor még mindig eszeveszetten rohangálok föl-alá, mert az a biztos pont ami eddig a legállandóbbnak tűnt hiányzik az életemből. Néha annyira, hogy érzem, ahogyan szétfeszít belülről a hiánya.

„A kereszténység legszomorúbb tévedése az, hogy azt tanítja: a Gonosz a makro- és mikrovilágban egyaránt végül is lekushad az Angyal előtt. Nem kushad le az, Rolly, hanem megeszi az Angyalt.”

/Szabó Magda: A szemlélők/

Az a baj ezzel a nagy viruális homokozóval, hogy nem mindenki hajlandó benne békésen homokozni. Vannak, akik sárdobálásra használják homokozás helyett, pedig mennyivel jobb, (kedvesebb, nemesebb, szórakoztatóbb...) homokvárat építeni, mint a másik szemébe homokot szórni. Ellenben nehezebb is. Sokan ezért választják a sárdobálósdit. Elvégre játszani nekik is kell, valahol, valahogyan.

Nem is lenne ezzel baj, ha közben nem bántanák békésen homokozókat.

Az egyik kedvenc homokváramat rombolták le porig. Pedig nem csak én szerettem ott homokozni.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiú és egy lány. A fiú muzulmán vallású volt, a lány keresztény. Mindketten ösztöndíjasként tanultak egy távoli országban, amikor megismerkedtek. Kedves, szép és jóravaló teremtések voltak, ezért idővel egymásba is szerettek. Annyira, hogy a fiú egyik nap a következőképpen udvarolt szerelmének:

"Annyira szeretlek, hogy mielőtt elveszem a következő feleségemet, ki fogom kérni a véleményedet."

Amikor a szomszéd bácsi elmegy otthonról, a szomszéd néni MINDIG integet neki az erkélyről. Pont ilyen életet álmodom magamnak 70 éven felül.