édes - keserű

Egyszer azt mondta nekem egy kedves cimborám, miközben az óvoda tetején feküdtünk és a cseresznyét dézsmáltuk, hogy ha valamit nem szeret, akkor azt addig eszi, míg meg nem kedveli.

Az önmegtartóztatás nem az erősségem, úgyhogy megint közzéteszem ezt a nótát, ne tévesszen meg senkit, ez most kalotaszegi, nem mezőségi, nagyon változatos vagyok. (Remélem a látnivalónak köszönhetően Szöszke is visszatér.)   

 (A mezőségi vátozatot megtaláljátok, ha beírjátok föntre a lukba, hogy udvaromon. És a kevésbé szalonképes versszakokat is.)

Nem értem azokat a sok helyen felgyülemlő és özönlő véleményeket, miszerint máshol sokkal jobb, zöldebb a fű, az emberek nem is emberek, hanem egyenesen földre szállt angyalok, pedig nem. S hangzik mindez legtöbb esetben olyanok szájából, akik nem beszélnek semmilyen idegen nyelven, és talán még az országot sem hagyták el soha. Honnan tudják? 

Pedig ahhoz, hogy az ember lássa, hogy máshol sincs kolbászból a kerítés, sokszor még nyelveket sem kell tudni. Hallottatok már Theo van Gogh-ról? Pim Fortuyn-ről? Vagy Geert Wilders-ről? Vagy Ayaan Hirschi Ali-ról? (Bocsánat, leragadtam a házi feladatomnál.) Mert az előbbi kettő már nem él. Az utóbbi kettőnek sincs sok esélye a természetes halálra.

Mindez csak arról jutott eszembe, hogy jó pár éve nézem már, ahogy egy általunk - és nem csak általunk - nagyra tartott nemzet tagjai folyamatosan aknázzák alá a másik munkáját, méghozzá az állami szférában, nem a versenypiacon. Hogy mi a tétje, vagy az értelme mindennek? Ne kérdezzétek, nem tudom. Az egyik intézmény próbálja ellehetetleníteni a másikat, kitartóan, következetesen, teljesen feleslegesen.

Meglepő, de a külföldit is anya szülte.

Szeretem Bélában, hogy mindig a legjobb időpontra tudja időzíteni a megjegyzéseit, mióta ellopták az utolsó körömvágó ollónkat, minden nap elmondja, hogy hosszúak a körmeim, tényleg, de nem nagyon tudom mit tehetnék, körömvágó ollót is akkor akartam venni, amikor bicskát, és semmi kedvem most ezért mondjuk Sárbogárdra utazni, márpedig nekem magyar kézműves körömvágó olló kell, mi más?

Hiába sajátítottam ki dédnagyapám tábori ollóját, ezzel is csak a baj van, mert rettegek, hogy elhagyom, hiába a hoztunk egy szabályt, hogy nem lehet kivinni a lakásból, nem nyugtat meg. No meg kidolgoztam egy elméletet arra is, hogy az csak tábornoki körmökre jó, meg minden egyébre, ezért minden egyebet vágok vele, körmöt nem.

Vagy egy nagy mű, – vagy egy nagy szenvedély.
Vagy égő nyár, – vagy gyémántfényű tél.

Vagy az Úristen, – vagy az emberek.
Vagy a kolostor, – vagy fészek-meleg.

Vagy a csúcsok nagy, edző hidege,
Vagy egy asszony simogató keze.

Vagy fent, vagy lent, élőn, halálra-váltan,
Jaj, csak ne felemásan, felemásan!

Reményik Sándor

"Egy lángot adok, ápold, add tovább" - mondta Reményik Sándor, s még utána sokan mások, de nem tudok felnőni a feladathoz. Soha nem leszek méltó az őseimhez. Köztük Sándor bátyámhoz sem.