Mindig magamból indulok ki, aztán rájövök, hogy ez rossz, és amíg tudatosan odafigyelek sikerül nem magamból kiindulni, míg megint el nem felejtem. Ezért is téveszthettem azt mostanában szem elől, hogy ami nekem homokozás, az másoknak vérkomoly önmegvalósítás, és mint ilyen élet-halál kérdése.
Úgy tűnik a Lepkeváros eset nem volt elég arra, hogy képes legyek megválogatni azokat a helyeket, ahova kommentelek.
- A gyöngyözésből is tanultam, azt hiszem.
- Igen? Azt, amit a devizahitelesek?
- ???
- Hogy valaki majd úgyis kihúz a kakiból.
Nem erre gondoltam, de ha már így alakult arra is rájöttem, hogy a blog írásának is van egy ilyen aspektusa, úgyhogy gyorsan kihasználom az alkalmat és megkérdezem, hogy milyen (meglepetés) programot szervezzek Bélának a születésnapjára. Kávéház, kultúra, túra, ilyesmi.
Meglepetten figyeltem, hogy van, aki azért megy tüntetni, mert nem ér semmit a diplomája. És még a tévének is képes ezt nyilatkozni. Aki büfé szakra megy, annak büfé szakos diplomája lesz, bármennyire is meglepő. Tetszettek volna nem büfé szakra menni. Hanem valami használhatóra. Vagy festőnek. Vagy kertésznek. Én is az lettem volna, ha nem lennék ennyire lusta.
Nem meséltem mostanában a szappanokról, pedig voltak fentek és lentek, ez utóbbi inkább csak anyámhoz kapcsolódik, meg a sziámi ikréhez, aki a húgom.* Legalábbis tegnap még ezt hittem, ma már tudom, hogy lejjebb mindig van, és ezt általában magunknak köszönhetjük.
Mint minden tevékenység, ez is nagyon tanulságos, a háziszappan a 21. századi elvárásoknak leginkább semennyire sem felel meg, de azért ott a megfelelési kényszer és az igyekezet. Ezért aztán mikor az első visszajelzés szerint a legnagyobb pozitívum az, hogy nincs olyan intenzív illata, mint a boltinak, akkor az ember elkezd azon gondolkozni, hogy vajon tényleg meg kell-e mindig mindennek és mindenkinek felelni. Vagy azon, hogy az emberek elvárásai különbözhetnek. Vagy azon, hogy a saját félelmeink annyira képesek elnyomni a legnyilvánvalóbb dolgokat is, hogy még a barátaink józan és jósolható ítéletén is képesek vagyunk meglepődni.
*mert bár sosem próbálták a szappanjaimat, nagyon ösztönösen tudják utálni, ahogy engem is. Én pedig még mindig elhiszem.
Sokszor eszembe jut, hogy régen nem volt ilyen nagy az egyetértés köztünk Bélával, például abban sem értettünk egyet, hogy a népmesékben a béka mit szimbolizál. Nem ez volt az egyetlen sarkalatos pontja a kapcsolatunknak, de a másikat meghagyom jövőhétre.
