édes - keserű

motyorog [@] gmail.com

mondjuk

  • This is the last: Ez olyan, mint egy ténylegesen kitalált, és való... (2014.06.04. 19:15) Napi groteszk
  • This is the last: A pénz többnyire alkalmazkodásra bírja az embert. (2014.06.04. 19:03) Szakember
  • This is the last: Hát még ha a szabadságtéren anarchia folyna. : )... (2014.06.04. 19:00) A Szabadság téren bármi megtörténhet (143. rész)
  • This is the last: Nos, ők nem föltétlen tartják annyira "egészségt... (2014.06.04. 18:55) OMÉK 2013
  • This is the last: Üdvözöllek, motymoty! A blogot ugyan nem mától o... (2014.06.04. 18:50) Eufemizmuska
  • motymoty: @calealenta: Esőerdőkről volt szó, amiknek a kií... (2014.02.18. 12:00) Miért ne tartsunk macskát gyerek helyett*
  • motymoty: Verona egyébként remek hely, az Arena nagy élmén... (2014.01.08. 16:42) Kedves Jézuska!

2010.06.04. 10:02 motymoty

90

... E sorok írója 14 éves fiú volt és negyedikes gimnazista akkoriban. Tíz órakor növénytan-óra kezdődött és Kovách Demjén tanár úr magas, szikár alakja pontosan jelent meg az ajtóban, mint mindig. Felment a katedrára, beírta az osztálykönyvet, de nem kezdte el a feleltetést, mint szokta, hanem lehajtott fővel meredt maga elé egy hosszú percig… és akkor megkondultak a harangok. Kovách Demjén tanár úr felállt, odament a térképtartóhoz, kivette a térképet, amelynek felső sarkában, akkor még ez a név állt: ”A Magyar Szent Korona Országainak Politikai Térképe”, és felakasztotta a térképállványra, s mindezt egyetlen szó nélkül, aztán megállt előtte, kissé oldalt, hogy ne takarja el előlünk, és nézte, olyan arccal, olyan leírhatatlan lágy kifejezéssel, amilyet mi még soha sem láttunk száraz és örökké szigorú arcán. Mi halálos csendben néztük a térképet és az előtte álló, szürkülő hajú cisztercita papot, amint feje egyre lejjebb esett a mellére és a kívülről behallatszó harangzúgás által méginkább kimélyített csendben inkább magának, mint nekünk, ennyit mondott: ”Consummatum est”. Ötvennégyen voltunk, ötvennégy tizennégy éves magyar fiú. A golgotha utolsó szavai után nem bírtuk tovább, leborultunk a padokra és elkezdtünk sírni. Odakint kongtak a harangok. Nagymagyarország keresztrefeszítésének napja volt, 1920. június 4. péntek …

/Padányi Viktor/

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.