édes - keserű

motyorog [@] gmail.com

mondjuk

  • This is the last: Ez olyan, mint egy ténylegesen kitalált, és való... (2014.06.04. 19:15) Napi groteszk
  • This is the last: A pénz többnyire alkalmazkodásra bírja az embert. (2014.06.04. 19:03) Szakember
  • This is the last: Hát még ha a szabadságtéren anarchia folyna. : )... (2014.06.04. 19:00) A Szabadság téren bármi megtörténhet (143. rész)
  • This is the last: Nos, ők nem föltétlen tartják annyira "egészségt... (2014.06.04. 18:55) OMÉK 2013
  • This is the last: Üdvözöllek, motymoty! A blogot ugyan nem mától o... (2014.06.04. 18:50) Eufemizmuska
  • motymoty: @calealenta: Esőerdőkről volt szó, amiknek a kií... (2014.02.18. 12:00) Miért ne tartsunk macskát gyerek helyett*
  • motymoty: Verona egyébként remek hely, az Arena nagy élmén... (2014.01.08. 16:42) Kedves Jézuska!

2010.07.26. 13:51 motymoty

A nyaralásról

 

Évente általában egyszer megyünk nyaralni. Szeretném, ha ez nagyon jól sikerülne, ezért már idejekorán elkezdek aggódni. Aggódom, hogy jól válasszuk ki az időpontot. (Ez elég sok mindentől függ, munkahelytől, a családi születésnapokon át az autóig, amit úgy kell kölcsönkérnünk, mert nekünk nincs.) És a helyszín kiválasztása miatt is.
 Idén ez nem volt teljesen alaptalan.
Béla: „Nem akarok Erdélybe menni. Unom, hogy mindig csak túrázunk és várost nézünk.”
Számomra nem teljesen világos, hogy ezen kívül mit lehet még csinálni a nyaralás alatt. A tengerparti dögléshez már nem érzem magam elég fiatalnak, ellenben még nem érzem magam elég öregnek, és szerintem a gyerekeim száma sem indokolja ezt a fajta nyaralást.
De térjünk vissza Béla észrevételéhez. Az elmúlt két évben úgy voltunk Erdélyben nyaralni, hogy mindkétszer szalagszakadásom volt. Ha azt mondja, hogy nem akar Erdélybe menni, mert unja, hogy pocsolyától-pocsolyáig csurgóvíztől-borvízig közlekedünk, azért, hogy először belelógassam a lábamat, majd utána igyam belőle, aztán megint belelógassam a lábamat, akkor igazat kellett volna neki adnom. Mert hiába izgalmas program ez is, a kényszerűség megöli a varázst.
Azt viszont nem értem, hogy kivel volt ő mostanában várost nézni és túrázni Erdélyben. Dicséretére legyen mondva, hogy vacsorára mindig hazaért. Bár be kell látnom, hogy volt, amikor késett.
Persze az is lehet, hogy a tavalyi éjszakai kolozsvári városnézésre gondolt, aminek keretein belül nem csak a baleseti sebészetre jutottunk el (ahol a kedves orvos éjjel egy és kettő között 3 órás autóút után közölte, hogy ma már ellátott egy magyart, és neki ennyi a napi limit), hanem még az ügyeletes gyógyszertárba is (ahol abból az 5-6 fajta kenőcsből amit ilyenkor az ember a lábára szokott kenni, egy sem volt kapható).
Ebben az esetben meg tudom érteni viszolygását, bár a túraundort ez sem magyarázza. Vagy lehet, hogy neki az jelentette a (tor)túrát, amikor naponta kétszer legalább nyolcszor kellett az ölében elcipelnie a pottyantós WC-ig?
Nem tudom, hogy az hatotta meg, hogy közöltem, hogy amíg nincsenek gyerekeim nem vagyok hajlandó a tengerparton malmozni, vagy az, hogy ha nem megyünk Erdélybe nyaralni, akkor nem megyek el a világvégére Erdélybe egy tánctábor miatt, mert erről nem beszéltünk többet. Azért biztos ami biztos alapon felhívtam a figyelmét a dolog anyagi vonzatára, valamint megkérdeztem tőle, hogy milyen útitársat választott magának a túráihoz, hogy így megunta.
Mindenesetre mire ezt a bejegyzést olvassátok már remélhetőleg átértünk a Királyhágón. Még az is megeshet, hogy már tudjuk, hogy hol töltjük az éjszakát és mit csinálunk holnap, de ezt azért nem tartom valószínűnek.

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.