édes - keserű

A blogolásban az a jó, hogy amikor az egész napos ténykedésem egyenlő a nullával, de írok ide két mondatot, akkor úgy érzem, hogy na, azért mégis csináltam ma valamit.

A mai nap tanulsága az, hogy Luxemburgban, Londonban, Amszterdamban és Belgiumban is keserű a cukkini. Ezért tehát nem éri meg kivándorolni.

A telefonba csacsogás nem tartozik az erősségeim közé*, de most jöttem rá, hogy a leleményesség sem, és ez lelombozott.

Két év után esett le véglegesen, hogy ha bármilyen kérdésre azt válaszolom, hogy nem tudom, a főnökömnek kell, ő tudja, de sajnos nem beszél magyarul, mindent azonnal megkapok, csak ne kelljen vele beszélni. Elvégre ki akarna egy külföldivel telefonon bájcsevegni.

Pedig eddig én voltam az a lány aki büszke volt a leleményességére. Most megyek, keresek valami mást, amire büszke lehetek.

* Annyira nem, hogy ha tehetem a saját családommal történő csacsogást is Béla nyakába varrom, majd nyüszítek, hogy "Mit mondott még, mit mondott még? Biztos mondott még valamit. Nem lehet, hogy csak ennyit mondott. Oooolyan vagy, hogy mindig mindent elfelejtesz. Miért nem tudod megjegyezni, hogy mit mondott még?"