édes - keserű

Vártam, vágytam a visszaigazolásra, ha nem kaptam meg hisztiztem, ha megkaptam örültem. Tévedtem, nem ez a lényeg, nem ez az ok, nem ez a cél.

Könnyű szem elől téveszteni a nyilvánvalót.

Csak beszélni ne kellene állandóan, félreértéseket eloszlatni, már megbeszélt, de elfelejtett dolgokra visszautalni, új dolgokat előhozni, régieket elfelejteni.

Elvesztettem a csigaházamat.

Ez nem én vagyok, csak egy homokszem a vetületemből, vagy még annyi sem.

Sok szónak sok az alja, tulajdonképpen csak azt akartam mondani, hogy 10 évesen azt hittem, hogy 20 évesen lesz férjem, gyerekem, autóm, házam. 20 évesen aztán nagyon hülyének néztem a tíz éves önmagamat, aki csak azért gondolkozott el ezen, mert mindenki terveket szőtt 2000-re. Viszont azt nem gondoltam volna 20 évesen (sőt még 28 évesen sem), hogy 30 évesen is pont ugyan ott fogok tartani, mint 10 évesen, csak kicsit jobban leszek dokumentálva. És az sem vigasztal, hogy az utolsó két pont megvalósítható lenne, de már nem vágyom rá, felesleges.

A főnököm szerint jó ez a kor, szép is, innen már csak lefele van, nagyon örülök, a csúcson lenni mindig öröm, főleg az utolsón. Pont ilyen bíztatást vár az ember egy 60 éves nőtől. Még jó, hogy tegnap nem dolgoztam - legalább nem vitt el a Luca - ezért ezzel csak ma kellett szembesülnöm.

Szegény öreg embert még az ág is húzza.

Nem elég, hogy megöregedtem, tegnap sikerült rengeteg új ősz hajszálat felfedeznem, a babahajaim egy része ősz, ez eléggé sokkolt és kiborított, nemakarom festetni és nemakarok fodrászhoz járni semmiképp, kinek van erre ideje, pénze, kedve, persze főleg az utóbbin van a hangsúly, a többit csak sajnálom, de nagyon. Béla megígérte nekem, hogy majd ő befesti, ez azért adott némi komfortérzetet, tudom, hogy meg fogja csinálni, és talán nem is lesz olyan rossz így őszülni, ha együtt találjuk meg rá a megoldást.

A kozmetikusról is meg van a véleményem, Béla szerint nagyon vicces volt az új szemöldököm, szerintem pedig egy kapcsolatban fontos, hogy  kölcsönösen szórakoztassuk egymást, ezért elmentem hozzá megint. Nem elég, hogy csálé lett az egyen szemöldököm, a vicces; még azzal is riogatott, hogy a bajszomat (?!) ne szedje-e ki. Mivel akkorát ugrottam az ágyon, hogy félt, hogy fizetés és kabát nélkül kiszaladok a világból, próbálta menteni a menthetetlent, most még nem, de majd eljön az ideje, mindenkinél eljön, nem nálad még nem, tényleg, de a nagyító alatt minden látszik, de tényleg korai lenne még, csak úgy megkérdeztem hátha, de bizonyára nem.

Értem én, hogy most még nem, és ez jó is így, de nagyon erősen látszik már a nemsokára igen, ami azért kicsit riasztó.

Luca napján születnek az olyan boszorkányok, mint én.