édes - keserű

Az egész úgy kezdődött, hogy Bélának pénteken nem volt kedve dolgozni, inkább elolvasta hogyan lehet lejutni a Balatonra biciklivel. Gondoltam jobb, ha mielőbb túl leszünk rajta, addig sem kell új biciklit venni nem szeretem túlbonyolítani a dolgokat. Már csak jó pár kompromisszumot kellett megkötni, ami nem egyszerű, mert Béláig nehezen jutnak el a változások, és akkor is leginkább csak felháborodásként, én pedig fel tudom magam bosszantani azon, ha azt hiszi, hogy már megint velem / miattam kell kompromisszumokat kötnie, pedig szerintem ő is sejti, hogy nem én építem a bicikliutakat. A főutakat sem.

Az első hőstettet szombaton reggel 5:40-kor vittem véghez, mikor a csukott szemeimbe beletettem a kontaktlencsét. A másodikat, amikor reggel 10-ig éhgyomorral eltekertem Székesfehérvárig. Utána már csak nagyon meleg volt.

Isten áldja Jobbágytelkét, a 10 lejes szalmakalapot, a napozókrémet, a saját készítésű müzliszeletet, a szezámmagot és diót benne, a mézet, apukámat, anyukámat, testvéreimet, Béla biciklijét, a Magyar Állami Vasutakat, Alcsútdoboz boltját, a bolt melletti kocsmát, a kocsma kávéját, a Nádasdy családot, hogy megépítették a nádasdladányi kastélyt amiben a déli nagy melegben meghúzhattuk magunkat, a Norvég Alapot, hogy támogatta a felújítást, a Műemlékek Nemzeti Gondnokságát, hogy működteti, a jegyeladót, hogy beengedett minket, a nagy árnyékot adó fák ültetőjét, a bicikli feltalálóját, a sört, az út menti csapokat, búzatáblákat, madarakat. A hegyeket dombokat csak lefele.

Béla új hobbija a bicikliszerelés, ami nagyon jó, mert mindig a szoba közepén szereli szét, viszonylag kevés dolgot ken össze, csak egy szappant használ el míg lemossa magáról a gépzsírt, kicsit ideges, ha elrontja, és általában nem nekem kell megkeresnem a lehullott csavarokat. Emiatt néha másnap az én biciklimmel megy munkába, aztán mindig reklamál, hogy nem jó, és a nyereg is nagyon alacsonyan van, ami nekem nagyon gyanús volt, mert amikor az egyetlen 16 éves koromban kapott, féltve őrzött, és ezért leginkább sosem hordott adidas melegítőnadrágomat kellett rojtosra hordania (ez most kivételesen nem túlzás, elvásott az anyag), akkor sosem reklamált, hogy rövid a lábam.

Néha én is éreztem, hogy valami nem stimmel a biciklimmel, - azon túl, hogy öreg, rossz és tonnabébi becenévre hallgat - de nem sikerült rájönnöm mi az, míg egyszer krumplipucolás közben belém nem hasított a felismerés, hogy lehet, hogy nem sikerült beállítani a nyerget, ha a lábhosszunk feltételezhetően megegyezik. Ezt rögtön elő is adtam Bélának, aki elkezdett matatni a lábam között, lemérte, és kiderült, hogy az övé két centivel hosszabb.

Ezután sikerült elvégezni a megfelelő intézkedéseket is, most én megyek az ő biciklijével, ha együtt biciklizünk, nem reklamál, hogy lassú vagyok, az erőkülönbségek is pont kiegyenlítődnek a két bicikli különbségei által, bár az egy kicsit bánt, hogy amikor előtte vagy mellette biciklizem, akkor a saját biciklijében gyönyörködik, ahelyett, hogy a fenekemet nézné, ami elvárható lenne. Szerinte ez pont olyan, mint amikor én a gázgyárban gyönyörködöm, és nem benne, de nem, mert az én fenekem sokkal szebb sosem megyek a gázgyárral munkába, sőt még csak most láttam harmadszor, ami nem egy jelentős mennyiség egy ilyen impozáns műemléknél.

Nagyon élevezem, hogy csak hat emeletet kell mennem ahhoz, hogy egy európai nagyvárosban legyek turista.

Még akkor is, ha nem minden évszakban öröm európai nagyvárosban turistának lenni.

Az emberek miért cseszik el a saját életüket? De tényleg.

Vajon eljön-e majd az idő, mikor túl tudjuk tenni magunkat mások hülyeségén?

Ritkán boldogok azok az emberek, kiknek minden 4. mondatukban szerepel, hogy Ex.