Írtak a tanulmányi osztályról, hogy vigyem be az indexemet, és akkor majd meglátják (mit?), remélem elhagyták, különben miért keresnék rajtam, amikor náluk van, hol lenne máshol, az indexleadás volt a fő vesszőparipájuk, az egyetemi lét elsődleges próbatétele, alfa-omega, kávé-cigi-sör, kinek mi; aki nem adta le vagyonokat fizetett, aki elhagyta az is, cserébe viszont a két index csak együtt érvényes, és ha együtt hagyod el, az elhagyás ára nem kétszereződik, hanem sokszorozódik (mert az már visszaesés, krónikus indexelhagyás, gigaskandallum), ha nem adod le, akkor az összeg megduplázódik, de ha küzdesz, hogy ne kelljen magaddal cipelned, akkor megfenyegetnek, hogy összeragasztják a kettőt, a tanárok meg simán személyes sértésnek veszik a két indexet, hiszen egyben sem találnak soha semmit, ráadásul ami betelt, abba már nem lehet írni, elvész az önkifejezés lehetősége, puszta léte haszontalan.

Mire mindezt végiggondoltam telefonált Másikbéla, hogy elhagyta az operajegyeket, nyomtassuk ki még egyszer, úgyhogy kinyomtattuk, általában félig használt lapra nyomtatunk operajegyet, úgyis eltépik, kidobjuk. Mondtam Bélának, hogy bármit választhat az index fénymásolatomon kívül, ezt az összetett feladatot nem sikerült megoldania,*  úgyhogy tájékoztattam Másikbélát, hogy kinyomtattuk, de szóba se jöhet, hogy megkapja, aztán mondtuk a jegyszedőknek, hogy van jegyünk, de szóba se jöhet, hogy eltépik.

Jeles, jeles, elégséges, Turandot, Bánk bán, közepes, jó szórakozást kívánunk! -  mondták, és nagyon hálásak voltak, hogy végre valaki őket is szórakoztatja.


*pedig látott mostanában ilyet:
m.: Hogy került elő az indexed?
B.: Arra gondoltam írok egy önéletrajzot, és meg kellett néznem milyen szakirányon végeztem.