A kommunizmus áldozatainak van ugyan hivatalos emléknapja, sajnos én nem érem be ezzel, évente többet is tartok, teli dühvel és szomorúsággal, amely időről időre elönt.
Akkor nem fejtettem ki részletesen, hogy kik azok, akikre gondolok, a felsorolás most sem lesz teljes, soha nem is lehet az.
Szeretettel gondolok..
..a nagyapámra aki az éltét adta volna ezért a hazáért, amiért harcolt, amiért 6 évet töltött hadifogságban, 3 évet ávós börtönben. Hiába érettségizett a Bencéskenél, hiába végzett a Ludovikán soha nem lehetett az, ami szeretett volna lenni. Orvos. Mikor lejjebb adott az elvárásaiból fogtechnikus sem lehetett. Azt mondták a villanyszerelő a maximum, amit engedélyeznek neki. Az lett. Ő csinált mindent a megyében, amit más nem tudott megcsinálni.
Még 1991-ben is készült róla jelentést.
..a nagyanyámra akit 16 évesen megerőszakoltak oroszok, majd úgy fejbe verték puskatussal, hogy napokig nem tudták, hogy él-e még egyáltalán. A veréstől az évek alatt agydaganata lett, ebbe halt bele fél évvel azután, hogy megszülettem. Évekig hordtam azokat a jelmezeket, ruhákat amiket ő varrt és tervezett az első és életében egyetlen unokájának, játszottam az általa készített játékokkal. Még most is vannak dolgaim, amit tőle kaptam. Már gyerekkoromban is éreztem a hiányát annak a vigyázó, gondoskodó kéznek, aki mindezt létrehozta nekem.
Annak a kéznek, ami alól generációk kerültek ki, gyerekek és fiatalok, akiket legjobb tudása szerint nevelt, mind az általános iskolában, mind a főiskolán. Többek között hazaszeretetre, a népi kultúra tiszteletére. A hétvégén találtam meg feldolgozásait különböző népszokásokról. Meg egy díjat, amit a szocialista kultúra terjesztéséért kapott, kulák létére.
Aki elintézte, hogy gyerekei neve elől az évek során eltűnjön az X, - amit nagyapám múltjával érdemeltek ki, már a születésük pillanatában - hogy tudjanak tovább tanulni, olyan életet élni amilyet megérdemelnek.
Aki állandóan attól rettegett, hogy nagyapámat megint elviszik. Ha valami zaj volt, vagy csengettek éjszaka, nagyapámat kiugrasztotta az ágyból, míg nagyapámnak elege nem lett a csengőfrász nevű, akkoriban sokak által űzött sportból, és nem volt hajlandó többet kiugrani az ablakon.
Így éltek ők ketten, örök rettegésben.
