Gondolkozom, hogy vehetnék egy vekkert, meg egy karórát elemet az órámba és akkor végleg kiiktathatnám azt a hordozható csörgő izét az életemből, amit mobiltelefonnak hívnak. Az egyetemen is teltek el úgy évek, hogy nem volt telefonom, olcsó volt és kényelmes, emilben mindenki elért, nem maradtam le semmiről, soha. Aztán munka miatt kellett.
Visszasírom azokat az időket mikor a Balatonon haladtam kocsmáról-kocsmára, a városfelől a partfele, reménykedve, hogy a következőben már ott lesznek. Mindig megtaláltam őket. Nem kellett egyeztetni, soha. Izgalmas volt nem tudni előre, nem időre menni, nem tervezni, csak csinálni, menni, haladni, hagyni az életet, hogy meglepjen.
