Sikeresen túléltem az első munkanapot, sőt kifejezetten kellemesen telt, csak az a kínzó fejfájás ne lett volna. A főnökömet reggel virágos jókedvében találtam, teljesen el volt ragadtatva a karácsonyi ajándékától is, annyira, hogy gyorsan ő is megvette még pár embernek. Meg vagyok magammal elégedve, nem kis feladat egy 60 éves külföldinek ajándékot venni.
Megint bebizonyosodott, hogy felesleges volt az elmúlt három éjszaka hánykolódása, javíthatatlan vagyok. Pedig már a szerdai telefonbeszélgetésünk után sejthettem volna, hogy nem én voltam a gyenge láncszem, annak ellenére, hogy kedden még úgy tűnt.
Főnök: Hívott kukutyinból a világmindenség könyvelés, hogy kell nekik az izé.
Motymoty: Az izét már múlt héten elküldtem, mert addigra kellett nekik.
Főnök: Igen? Jó lenne, ha ilyenkor nekem is elküldené az emilt, amit a világmindenségnek könyvelésnek küld.
Motymoty: Milyen jó ötlet, legközelebb ezt fogom tenni. Hétfő éjjel még küldtem egy emilt, amiben ezt is leírtam.
Főnök: Ja, azt még nem olvastam el.
Mondjuk ami miatt aggódtam, és amit kedden keresett rajtam az még egyelőre nem került terítékre. Bár azt hiszem miután elolvasta az emilt már ő is tudja, hogy volt egyéb dolgom is.
A konklúzió pedig az, hogy nem csak én vagyok javíthatatlan, hanem a főnököm is.
