Ma megdicsérték a fülbevalómat, amit tegnap Béla kisebb segítségével összehegesztettem, sőt nem csak megdicsérték, hanem ki is akarták vásárolni a fülemből. De nem adtam, mert kemény vagyok, mint a bakaszar (ezt most tanultam, nem szeretném elfelejteni,  ez az elmélyítési fázis, nézzétek el nekem).

Ezzel új fordulóponthoz érkeztünk, íme a lehetőségek tárháza, most, hogy valószínűleg rövidesen én leszek a családfenntartó, Béla gyárthat fülbevalókat, ne unatkozzon, amíg haza nem érek vacsorára.

Egyébként néha már félek, hogy úgy fogok járni, mint az egyszeri jogászlány, aki minden mondatát úgy kezdte, hogy Csabi azt mondta. A mondanivalója csúcspontját akkor érte el, mikor Csabi azt mondta, hogy fázni fog, úgyhogy fázott is.

Mondjuk nekem önálló gondolataim vannak, ráadásul lényegesen több, mint amire feltétlenül szükségem van. De hogy minden mondatom mögé, amiben azt állítom, hogy csináltam valamit oda kell képzelni Bélát aki ténylegesen kivitelezte, befejezte, vagy legalább a felét - természetesen a nehezebbik felét - megcsinálta, kezd rémisztő lenni.