Mostanában elég sokszor felmerül bennem ez a kérdés, nem tudom, hogy melyik a helyes út, és azt sem, hogy éppen melyik úton járunk. Van ez a Magyarországon kialakult nézet, hogy saját lakás az kell, méghozzá okvetlenül, amit nem osztok feltétlenül. Társul ehhez még egy másik nagyon elterjedt nézet is, miszerint az ember a sajátját fizesse inkább, ha szükséges hitelből, mert az viszi előrébb a világot.

Van némi megtakarított pénzünk, ami bizonyos nézőpontok szerint lehet nagyon sok és bizonyos szemszögből nézve nagyon kevés is,  kinek-kinek szájíze, lehetősége és hangulata szerint.

Ennek a summának egy részét egy kedves bank ügyeli, aki az iránta való lojalitást meghálálva havonta ráteszi a számlára azt az összeget, amibe az albérletünk kerül. Az összeg, amit ő nekünk pusztán felebaráti szeretetből tárol nem éri el azt az összeget, amiből egy hasonló kaliberű lakást megvásárolhatnánk, mint amiben napjainkat tengetjük. A jelenlegi szisztéma szerint nullára jövünk ki havonta,* ami nem egy rossz állapot. De rontani vagy javítani lehetne rajta, csak az a kérdés, hogy hogyan. Hogy a két variációból melyiket szeretnénk, az szerencsére nem kérdés.

Egy biztos, hogy lakni márpedig kell. Pedig egyszerűbb lenne, ha nem kellene.

*amennyiben inflációval, amortizációval és egyéb zavaró tényezőkkel nem számolunk