Nem akartam megtudni, főleg nem pont most, a szívem egyik felét kitépték hétvégén, tessék itt a másik, pedig elég volt nekem a sok féligősz vagy kopasz fej, a ráncok, szarkalábak, be kellene tiltani, hogy olyan emberek akiket nagyon szeretek, ennyit öregedjenek egy év alatt, ezt nem lehet túlélni, megint el fogom őket veszíteni, ha már a drogoktól nem tudtam őket megvédeni, hogy akarhatnék szembeszállni a halállal, nem lehetne, hogy inkább én haljak meg elsőként?

 És akkor még ez is, kivágták az összes taxust, nem hiszem, hogy ezt mostanában sikerül feldolgoznom, a bölcs taxusokat, titkok tudóit, megannyi generációk kultikus növényeit halálra ítélték. A legjobb az egészben, hogy nem azért vágták ki, hogy az eredeti állapotokat visszaállítsák, hanem mert csak. Tudom örüljek, hogy nem hagyták összedőlni az épületet, örülök, de a színe is úgy fáj, azt hirdeti, hogy nekem már semmi keresnivalóm nincs ott, de eddig legalább ott voltak a taxusok, akikhez M. mindig beszélt, mi meg halálra röhögtük magunkat, az az egész ember egy nagy standup comedy volt, de már nincs se kellék, se közönség.

Soha többet nem fogok felmászni egyetlen taxusra sem.

A tiszafa 2011-ben az év fája. Mi más lenne?