Kiderült az is, már egy ideje, hogy nem csak én utálom a fészbúkot, hanem a fészbúk is utál engem. Aminek egyenes folyománya volt, hogy kitiltottak. De nem öltek meg. Olyan mintha ott lennék, de mégsem, mert nem tudom elérni, de látszik, és ezzel csak két probléma akad, az egyik, hogy aki ott van az nincs, vagyis van, csak nem ott, illetve lehet az is, hogy ott van, csak én nem látom, de amit nem látok, az lehet, hogy nincs is. És persze én sem vagyok ott, pedig látszom, de mégsem, tehát akkor az is lehet, hogy akit látok az sincs ott.
A másik pedig az, hogy nagyon kíváncsi vagyok,* és akkor ezzel vissza is tértünk az első problémához, ami szerint aki ott van az nincs, vagyis van, csak nem ott, illetve lehet az is, hogy ott van, csak én nem látom, de amit nem látok, az ebben az esetben biztos, hogy nincs is.
Úgyhogy csináltam újat, hogy legalább el tudjak köszönni. Kettőt is, oldal és személyt is, ** úgyhogy most pont hárommal vagyok fent többször a fészbúkon mint szeretném. És mindezt csak azért, mert jobban utálok szó nélkül eltűnni, ráadásul úgy, hogy olyan mintha ott lennék, mint a fészbúkot.
Végkövetkeztetés nincs.
* és aki azóta jelölt, azt nem is láttam sosem. :(
** mert az oldalhoz személy kell, nekem pedig oldal kellett, mert múltkor is az volt
agyragobogar · http://www.agyragobogar.com/ 2011.11.08. 12:22:23
motymoty 2011.11.08. 13:10:28
Először a telefonszámomat akarták, aztán meg a személyimet beszkennelve.
Úgyhogy most ott vagyok, de nem tudok belépni. Az lenne tisztességes, ha legalább törölnék. De azt meg nem teszik.
Hát ennyi igazából, semmi extra.
Csak azt nem értem, hogy most mivel jobb nekik.
szittyazoli 2011.11.08. 14:51:36
szittyazoli.freeblog.hu/archives/2010/11/07/a_senki_foldjen/
motymoty 2011.11.08. 14:59:50
Vagy inkább nem is szólsz hozzá ehhez, csak a következőhöz. Az sokkal bájosabb téma. :D
motymoty 2011.11.08. 15:06:08
szittyazoli 2011.11.08. 20:38:33
a freeblog ilyen, e régi bejegyzésekhez csak moderálva enged hozzászólni. néha még nekem se hagyja, hogy szóljak (magamhoz!). csak ha azt külön engedélyezem. de legalább nem tilt ki.
bélla 2011.11.09. 09:40:24
motymoty 2011.11.09. 09:41:05
@bélla: Ez nagyon kedves tőled.