Prágáról még el kell mesélnem, hogy az elején egy kicsit aggódtam, hogy egyáltalán nem értem a nyelvüket, sőt, már a hangzása is rettenetesen idegesít. Gyerekkoromban lehettem utoljára olyan országban, ahol nem értettem a bennszülöttek nyelvét, azt hittem, így semmit sem fogunk megtudni az ottani életről, de tévedtem, már az első fél órában kiderült, hogy Prága sokkal kevésbé gyalogos barát, mint Budapest, a túloldalra általában születni kell, vagy nagyon gyorsan futni. És szinte az összes gyalogosátkelő nyomógombos, elvégre aki gyalogol, az biztosan ráér. Cserébe viszont az autósok bármikor gondolkodás nélkül elütnek, ha nekik már zöld van, ők nem érnek rá. Azt hiszem a kedvencem mégis a zebra közepén elhelyezkedő vakvezető csík volt, ami lámpától lámpáig vezetett. Vagyis egyenesen neki a lámpának.

Mankóval még sokkal élesebb lett a helyzet, ugráltam fél lábon padlógázzal közeledő autó elől, nem egyszer, és lebegtem Béla hóna alatt a villamoson, nem egyszer.