Hétvégén elmentünk majd-sógornak esküvői öltönyt nézni, hármasban, Bélával, nem is sejtettük, hogy ezzel emberi életeket is veszélyeztetünk. Az első boltban az öltöztető legény majdnem elájult, mikor egy váratlan pillanatban Béla megfogta a kezemet.

A második boltban már sokkal tapasztaltabbak voltunk, itt  csak az hangzott el többször, hogy a kész öltönyt csak a menyasszony jelenlétében adják át, kiegészítőkről se álmodjunk, menyasszony nélkül még megtekinteni sem lehet. Sajnos már zárni akartak, ezért a higgye el, nagyon hasonlítunk egymásra a menyasszonnyal magánszámomat elő sem adtam, pedig lehet, hogy jobb lett volna, mert ha az üzletben közepes arcmemóriával rendelkeznek, előfordulhat, hogy nem fogják elhinni, hogy nem engem látnak ismét, és akkor felesleges volt ennyit próbálni.


A húgom sem igazán tudta elképzelni nélkülözhetetlenségének okát, ezért muszáj volt neki elmesélnünk, hogy az öltönyösbácsi nem tud eltekinteni attól az élménytől, hogy lássa arckifejezését, mikor Bélája először ölti magára rózsaszín öltönyét.