A koncert nagyon jó volt, ami talán annak is köszönhető, hogy az öcsém senkinek nem mutatott be úgy, hogy köszönj szépen a néninek. Viszont azt megkérdezte, hogy én is megyek-e velük,* amitől nem voltam elragadtatva, de mielőtt megsértődhettem volna elkezdett páros lábon ugrálni, és teljes extázisban azt kiabálta, hogy dejódejódejó!
Főzött is, amit nagyra értékeltünk. Közölte, hogy életlenek a késeink, de nem baj, mert ő úgyis a saját késével főz. Mondtam neki, hogy az remek, nálunk mindent lehet, de csak azután, hogy megélezte a késeinket.
A bakancsom amúgy sokkal, de sokkal szebb, mint ami a képen van, és acélbetét is van benne. Aminek azt hiszem soha akkora hasznát nem vettem még, mint amikor Béla páros lábbal ráugrott a metrón. Azért elmeséltem neki, hogy két bakancsom van. És a másikban nincsen acélbetét.
Megint rájöttem, hogy nagyon kényelmes. Kár, hogy eltörött a talpa. Azt hiszem, ha még mindig Angliában gyártanák vennék még egyet, most, hogy már több pénzem van mint eszem.
*Persze lehet, hogy csak arra gondolt, hogy eddig nem voltam velük koncerten, általában nyári egyetemeken lógattam a lábam mikor ők mentek. Kivéve a Deep Purple koncertet, ahol hárman voltunk (apa, Béla és én), mert a gyerek valami gigantikus szülőellenes-bűntettet követhetett el, és nem jöhetett.
