Béla idén nagyon szeretett volna karácsonyfát. Kicsit én is, de azért volt elvárásom: rend és tisztaság. Ott ahol a papok táncolnak.

Úgyhogy rendet raktunk, kitakarítottunk. Aztán becsomagoltunk ötven darab esküvői köszönőajándékot. Aztán rendet raktunk, kitakarítottunk, és rájöttünk, hogy nincsenek meg az égők. Egész éjjel kerestük. Mindent szétszórtunk a lakásban. Aztán rendet raktunk. Végül előkészítettük a sok limlomot amit Béláéknál akartunk örök nyugalomba helyezni a padláson. Mert kértünk kölcsön autót, hogy tudjuk szállítani a tortákat, köszönőajándékokat, esküvőre ruhákat, cipőket, karácsonyi ajándékokat, kisnyulat és a többit. Valamint az örök nyugalomról álmodozó limlomokat. Így lett ismét rendetlenség.

Ekkor már biztos voltam abban, hogy Béla is belátta, hogy nem kell nekünk idén (sem) fa, amíg egy szép hideg délután a lépcsőházban majdnem átestem egy fenyőfán, ami éppen az ajtó előtt akklimatizálódott. Mert a gyökeres fákat szoktatni kell.