Szerencsésnek mondhatom magam, mert még soha senkit nem temettem el a korosztályomból. Egyetlen egyszer kerültem közel ilyesmihez, és az is nagyon távoli volt, elsős középiskolás koromban az évnyitón hangzott el, hogy négy negyedikes sosem ért haza az évzáróról.
Viszont vannak emberek a környezetemben, akiket csak a csoda tart életben, nem az önpusztító életmódjuk. Nagyon nehéz ezzel szembesülni.
Pedig akiket szeretünk, azok más megítélés alá esnek, mint a többiek. Különösen igaz ez a kamaszkori nagy cimborákra.
2012.09.27. 16:15
A törött csigolyáról
4 komment
2012.09.26. 13:16
Mostanában hülyeségeket ígérek
Az emeltünk turizmusért felelős tagja rohamosan elkezdett őszülni, és pocakot is növesztett. A napokban női látogatója volt, ami lehet, hogy nem lesz rendszeres, mert süti nem volt nála.
Tegnap még a szokásosnál is csúnyában nézett rám, mikor kiderült számára, hogy én is a liftben vagyok. Talán csak meglepődött, éppen a pulóveremet próbáltam meg ráakasztani a fülemre a címkéjénél fogva.
Nehéz és unalmas a semmiről beszámolni.
4 komment
2012.09.25. 15:20
Az előző bejegyzéshez (is)
A félreértések elkerülése végett szeretném leszögezni, hogy nem abból űzök gúnyt, ha valaki szeretne valamit tenni, és tesz is, hanem, ha valaki szeretne valamit csinálni, de ahelyett, hogy nekiállna, csak nyíg és nyíg és nyíg.
Meg természetesen abból is, aki elolvassa.
Az vagyok, amit megeszem.
8 komment
2012.09.24. 17:13
Nook
Becenevén nuki,* egy fantasztikus eszköz, már legalább hat könyvet elolvastam, rengeteget letöltöttem, előjegyeztem, belelapozgattam, sőt már vettem is rá egyet, viszont került rá egy Fejős Éva is.**
Először elolvastam a tengernyi köszönetet, mert olyan jó, hogy vagy.
Pár napra rá további három oldalt a regényből, amiből megtudtam, hogy
- Hiába sikeres az ember a munkahelyén, hiába van remek párkapcsolata, ez nem jelenti azt, hogy él, és azt sem, hogy elégedett is lehetne.
- Ha egy férfi összeköltözik egy nővel, akkor automatikusan elveszti a macsóságát.
- Ha a portás azt mondja, hogy nem élsz, akkor ezen nagyon el kell gondolkozni. Ha ez nem megy, hívjuk fel minden ismerősünket, így meggyőződhetünk az emberi sokszínűségről, ami egyébként az írónői fantázia sokrétűségét jelképezi, valamint a teljes döntésképtelenséget. Egyben a telefontárságok támogatására is buzdít.
- A férfiak szeretnek hisztizni, ha üres a hűtő, a nők szeretnek sushit rendelni.
- Hiába hisszük azt, hogy az emberek akkor boldogtalanok, ha nincs jó munkájuk, akkor is azok, amikor van.
Ez az utóbbi mondat különbözteti meg a könyveket a blogoktól. Tehát nem véletlen, hogy aki blogot ír, szeretne könyvet is.***
Q.E.D.
Amúgy csak azt szerettem volna elmesélni, hogy kaptam hozzá bőrtokot, és most már illata is van.
* Nem szoktam így hívni.
** Az utóbbi két információnak semmi köze egymáshoz.
***Jobb híres íróként boldogtalannak lenni, mint kevésbé olvasott bloggerként.
33 komment
2012.09.20. 17:03
Ahány fej, annyi szokás
A szárnyasok fejéről
- Vidd innen, nem, nem akarom látni.
- A fejétől lesz finom a leves.
- Belefőzheted, de szedd is ki!
- Sose főzzük bele, a csirke iránti tiszteletből. Megeszik a kutyák.
- Az agya a legfinomabb.
- Alufóliából csinálunk neki nyakkendőt, és odaadjuk a pincéreknek: Nézzétek, új kolléga, Pipipincér!
- ...
9 komment
2012.09.19. 14:16
Tövis
Sosem hittem a nincsen rózsa tövis nélkül mondásban, biztosan ezért sikerült a napokban nagyon finom csirkét találnom fejestül, és nagyon finom házi sört, barna PET-palackban.
11 komment
2012.09.17. 15:05
Sátor kilátással a viharos tengerre
Horvátországban nem lehet mellélőni az időjárással, mondta apám, úgyhogy rögtön javasoltam neki, hogy akkor menjünk kempingbe. Csak két napot esett az eső a két és félből. És még így, hogy rajtunk kívül senki sem volt se a bicikliutakon, se a tengerben, sem tudom elképzelni, mit lehet egy héten keresztül csinálni ebben a rettenetesen drága, felettébb zsúfolt, de nagyon tiszta vécékkel rendelkező országban.
4 komment
2012.09.13. 15:30
Holttenger
Végre esik. A szárazság iszonyú, sárgák a mezőségi dombok, folyók helyén sókarfiolok keletkeznek, források tűntek el, néhol szinte embereket is képesek lennének elnyelni a nagy repedések, annyira száraz a föld.
Biztosan van, ki most sír, és biztosan lesz, ki télen fog sírni, mert drága az élelem. Lesznek akik szerint Az Állam tehet arról, hogy nem esett nyáron az eső. Az Állam irredentizmusát sem tagadhatja, mert az egész Kárpát-medencében nagy a szárazság.
Le kell szoknom a katasztrófaturizmusról.
8 komment
2012.09.07. 17:50
Illúzió
Sokszor felmerül bennem, hogy milyen lehet nyugodtan vendéget várni, örömteli sütéssel-főzéssel, körömlakkozással, ruhaválasztással, sminkkel, saját készítésű ajándékkal, kézzel festett, névre szóló szalvétával. Mikor nem kell betenni a zsíros tepsit az ágyneműtartóba, a koszos zokni és a kisnyúl mellé, halálra váltan, hogy mi lesz, ha nem fér már be.
Címkék: Címkék
40 komment
2012.09.06. 10:56
Boldog névnap
Panaszkodni akartam, hogy nem kaptam idén senkitől semmit névnapomra, de aztán váratlanul megkaptam ezt. Amire bármit rátehetek, megvehetek, mert nem porosodik és helyet sem foglal. Végre ajánlhattok könyveket. Vagy el is küldhetitek vödörben, vagy vödör nélkül, ha úgy tetszik.
Még a readeremet is ráhekkelte, pedig tudjuk milyen jó a viszony a webkettes szeméttel.
19 komment
2012.09.05. 10:44
Új felület, régi hülyeség
Eltartott egy darabig, míg kiderült számomra, hogy a bejegyzéseket, amikhez nem szólt hozzá senki, nem jelentettem meg.
5 komment
2012.09.04. 16:23
Szerdahelyi pöttyös
jaj istenem mit csináljak
szaladjak-e vagy megálljak
ha szaladok agyonlőnek
ha megállok megkötöznek
/Csallóköz/
Munkások öltöznek a mellettünk lévő teremben, fülledt szagú, szegényes ruhák között a radiátoron egy pici piros pöttyös lábos, alatta egy nagy fehér műanyag zsák, az a fajta, amiben az egész vagyonát hordozza a tulajdonosa, rajta a felirat, hogy Dunajská Streda, amit úgy ejtünk, hogy Dunaszerdahely, a munkás pedig kint dolgozik a tűző napon, gondolom éhesen, mert akkora lábosból nem lakik jól az ember, főleg, ha ilyen messzire hozta a kényszer.
1 komment
2012.09.04. 08:48
# 622
Délután fürdés a tengerben, este naplemente a fonyódi hegyen.
Talán csak azért, mert Bélát leszarta egy sirály. Az én pólóm volt rajta.
10 komment
2012.08.23. 17:51
Vagy körtefa
Micka meseföldön lakik, a mickafalvi mesevilágban, húsevő húsok között. Hiába a gonosz boszorkány mosogatós átka, a szeretet és a béke kézzelfogható, ahogy az internet is.
Szívesen lennék ott macska.
12 komment
2012.08.23. 09:38
Már megint sör
Valószínűleg az alkoholizmus sokadik első jele, hogy már narancsos sörrel sem bajlódom, amikor hazavergődöm a remek kis vírusommal rögtön megiszom két sört, folyadék- és tápanyagpótlás gyanánt. El sem tudom képzelni mi mást lehetne tenni 38 fokban betegen, sokkal boldogabb volt az életem hőmérő nélkül, de mit tegyek, ha pont most örököltem egyet, nem sérthetem meg se Anton Kleemann K.u.K. Hofoptiker urat, se a tábornokot, aki századosként ráírta, hogy Oroszharctér, 1916.
21 komment
2012.08.21. 15:01
A megnemértett cigánylány panaszai
Béla nyár végén mindig azzal szekál, hogy vesz nekem egy hegedűt, pedig tudhatná, hogy a szívem mélyén a Bucsinon szeretnék áfonyát kokojzát szedni.
Szólj hozzá!
2012.08.15. 15:31
?
Furcsa egy világban élünk, ahol Biszku Bélák szabadlábon szaladgálnak, miközben mások nácikat vadásznak, nem értem hol a különbség, miért van különbség. Vagy csak az bűn amit háborúban követünk el, amit un. békeidőkben az nem?
Persze már meg sem lepődtem a tót atyafiak azonnali nyilatkozatán, hogy az ember nekik kell. A bűnösová.* Ezt is irigylik tőlünk, pedig ilyenből valószínűleg kivételesen van sajátjuk is.
* Tudom, nem nő. De még lehet!
2 komment
2012.08.14. 12:46
Béla mosogat
- Képzeld, letakarítottam a nagy serpenyő aljáról az odaégett olajat!
- Képes voltál hideg zsíroldózni, mikor tegnap még azon gondolkoztál, hogy vajon van-e olyan takarítőnő aki nem vegyszerezi tele a lakást?
- Á, dehogy! Lesmirgliztem.
31 komment
2012.08.14. 10:21
Ha kicsi a tüdőd vegyél hangos motort. Tanulság.
Valójában nem is a Mindörökké Puszi volt a legnagyobb élményem mostanában. Láttam motorhangossági versenyt.
Ez úgy néz ki, hogy a tulaj betolja a motort a placcra. A szervezők a kipufogótól meghatározott mennyiségű méterre gugolnak mérőszalaggal, és a mérőműszerrel. A motoros elkezdi húzanti a motort. Mérés.
Majd egy másik vicceskedvű egyén szavakat* talál ki, amit a motorosnak el kell kiabálnia. Mérés.
Végül a kettőt összeadják. Számolás.
Közben ládszámra fogy a Soproni Szűz. A szervezők nem isznak, ők szívnak.
*töltött káposzta, pálinka, vodka, szilikoncici stb.
2 komment
2012.08.13. 16:11
Mindörökké puszi
Gazdagabb lettem egy nagyon vicces élménnyel.
Csak egy kicsit féltem a sárkánytól. A kétfejű sárkányok veszélyesek lehetnek.
9 komment
2012.08.09. 13:30
Sziasztok!
Meséltem mickának, hogy most kivételesen nem bánom a nyaralás végét, és tényleg úgy éreztem, hogy elégedett vagyok a kis világommal, legyen az bárhol is, de arra nem számítottam, hogy
Hogy a munka amit nem végeztem el két hét alatt az megvár,
hogy a főnököm nem nyaralt, ezért pont olyan állapotban találom ahogy itthagytam,
hogy minden nagyon gyors, és sosem fogom utolérni a világot,
hogy kikap a vízilabda-válogatott,
és bélla egy gigantikus fekete segget posztol fészbúkon.
Elmentem a Balatonra.