Nem tudom átérezni az évek változását, nem gondolom, hogy december 31-én éjfélkor megváltozik a világ, a kötelező ünneplés is taszít, mit minden ami kötelező.
Mindamellett riaszt az is, hogy kevesebb, mint egy hónap alatt 2 évet öregszem, ez nem kevés.

Mindenütt olvastam a vissza- és előretekintéseket, próbáltam én is belegondolni, nem nagyon ment, nem tudom az éveket a rossz dolgokért hibáztatni, szakaszokat látni a folytonos helyett. Az idő múlását inkább csak az évszakok változásában követem figyelemmel, mióta tudatosan ügyelek arra, hogy érzékeljem azt, ami itt a székesfővárosban nem mindig érzékelhető olyan könnyen.
Többszöri nekifutásra is csak a következő mondat jut eszembe, de ez is erőltetett, mert nem kapcsolom ezt sem az évhez, ez csak van, és lesz is mindig, függetlenül attól, hogy éppen mit írunk, mikor, miért, hova.

Most, hogy az utolsó nagyszülőm is itt hagyott, és nincs már aki sétálni visz, levelet ír, vagy sálat köt nekem, fel is nőhetnék végre, de helyette csalódott vagyok, nem találom a helyem, nincs ami pótolná az űrt, nincs aki feltétel nélkül szeretne, nincs aki válaszolni tudna a kérdéseimre.