A tavaszt érkezését arról lehet megismerni, hogy naponta legalább kétszer kezdek el arról értekezni, hogy már napok óta eléri az éjszakai hőmérséklet a 10 fokot, igazán alhatnánk nyitott ajtónál.
Nyaranta a füldugójával édesen szendergő Béla mellett hánykolódom álmatlanul, közben elképzelem, hogy az elviselhetetlen alapzajon élesen áthatoló motoros melyik testnyílásába motorja melyik alkatrészét szeretném beilleszteni, úgy, hogy a sarki lebujban szórakozóhelyen kornyikáló éneklő jazz énekesnő torkába is jusson még belőle.
Reggeleinket a már megint nem csuktad be az ajtót a kukásautó érkezése előtt mondattal kezdjük, mire váltig állítom, hogy rossz napon, rossz órában érkezett, ezért a becsukási terv ellehetetlenült.
Az ősz tulajdonképpen egy inverz tavasz, különös ismertetőjele, hogy nagyon sokszor elhangzik a számból az, hogy egyáltalán nincs még hideg, nem hiszem el, hogy fázol, nem is olyan zajos az utca. Ez idő tájt szoktuk azt is konstatálni, hogy nyáron ismét befizettük a lakbért egy évre, úgyhogy az elköltözés gondolatával foglalkozni felesleges.
Télen csodálkozva nézzük a messziről érkező, kékre fagyott embereket, ha még a szomszéd utcába sem kell átmenni, akkor értetlenül rázzuk a fejünket a nem hoztatok kabátot kérdésre, ki hallott már ilyet, csak dohányfüst szaga lenne, majd részletezzük a áldozatnak, hogy a másikunk rettenetes, még pulóvert sem akart venni ugyanezen okból, ugye milyen szörnyű? Valamint meglepetésünkben tátott szájjal nézzük, ha valaki szombat délben villanyt kapcsol, hiszen olyan világos van még, legalábbis nálunk. Reggelente teljes megelégedéssel figyeljük az ágyból a kovácsoltvas franciaerkélyre illesztett madáretetőben cinkéket. Mint ahogyan a majdnem nagypolgári milliőt is, a negyvenes évek praktikusságával ötvözve, amin már látszik, hogy valami elkezdődött, de még nem romlott el teljesen.
A tavasz már elkezdődött. Béla még nem tudja, de az ajtó is ki fog nyílni nemsokára.
2011.03.18. 16:13
Az évszakokról
28 komment
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
2011.03.18. 17:56:10
Ne haragudj h már megint nálad foglalom a helyet, de eccerűen muszáj elmesélnem h az én bélám és köztem is előfordulnak konfliktusok az ajtó- (és ablak-)nyitás kapcsán, illetve főleg az előző lakásban okozott problémát h ő a légkondit szerette de egészen a fagyasztó fokozatig, én meg a szellőztetést, de szerinte attól csak a szúnyogok jöttek be... na és az egyik reggel éppen próbáltam átszellőztetni a lakást, ő meg túl gyorsan végzett a zuhanyozással és törölköző nélkül indult befelé a szobába, a szomszéd viszont pont kint ácsorgott a gangon az ajtó előtt... és akkor összefutottak a történet szálai.
motymoty 2011.03.18. 18:09:01
Nálunk a zaj miatt van csak probléma, mert az elviselhetetlen. No meg amiatt, hogy gyűlölök nyáron / ősszel / tavasszal zárt térben. Régen egész nyáron a diófa alatt aludtam. De jó volt! Most is mindig kint alszom, ha tehetem, ha kiférnék a franciaerkélyre hosszában vagy széltében, biztosan kifeküdnék, de így, hogy egyik sem inkább kihagyom.
Egyszer (na jó kétszer) velem is előfordult, hogy a fürdőszobában álltam és füttykoncertre ébredtem, itt a környéken minden ház alacsonyabb szerencsére, viszont akkor munkások dolgoztak a tetőn..
2011.03.18. 19:06:24
motymoty 2011.03.18. 19:08:15
A legkondit egyébként ki nem állhatom, nem vagyunk nagy barátságban.
2011.03.18. 19:12:12
motymoty 2011.03.18. 19:17:37
Szöszke1 2011.03.18. 20:34:20
motymoty 2011.03.21. 11:32:48
Egyébként nem értem ezt az itt kiélés dolgot, ez nem csak a te "mániád", engem megtisztel, ha emberek itt fejtik ki a véleményüket, nekem és a többi homokozó kispajtásomnak. :)
Pedig nagyon érdekelne mi a véleményed pl. a légkondiról.
Arra gondoltam, hogy itt lenne az ideje, hogy az ígérgetős részt újratárgyaljuk.. :D
2011.03.21. 11:59:23
motymoty 2011.03.21. 12:32:34
2011.03.21. 13:51:46
motymoty 2011.03.21. 13:57:33
Szöszke1 2011.03.22. 14:13:38
motymoty 2011.03.22. 14:21:03
Hát arra gondoltam, hogy nem csak Te vársz a képekre, hanem én is a blogodra.
Szöszke1 2011.03.22. 14:33:40
motymoty 2011.03.22. 14:38:56
Te már kaptál egy képet. :D
A közlekedés szidásánál nagyon aktívan fogok tudni bólogatni. :)
A kollégák pedig ígéretes témának tűnnek, nekem nincs egy sem, persze nem mintha hiányoznának.
Kicsit úgy vagy Te ezzel a bolg dologgal, mint én a fogorvossal, azt hiszem. :D
motymoty 2011.03.22. 14:47:38
Szöszke1 2011.03.22. 20:12:19
A munkám? Nem tudom mi van vele. Lehet, nem tetszettem nekik.
motymoty 2011.03.23. 09:21:49
Ez az egy esélyem van ugyenis sok esetben. (Jó néha erőt veszek magamon, szerintem mostanában elég sikeres voltam, az elmúlt évben voltam legalább 5 orvosnál, most pl. egyedül a fogorvossal vagyok elmaradva, azt hiszem.)
Sajnos viszont a csütörtök nem jó, dolgoznom kell, és a főnököm sincs itt, ezért nem tudok szabit kivenni. Péntekenként szoktam ezeket a remek dolgokat intézni, mert akkor nem dolgozom, de abból is csak 52 van, nem lehet elég mindenre. :)
Kicsi krokodil ennyire mazoista, vagy ennyire szereti Karcsi bácsit?
Szöszke1 2011.03.23. 14:53:13
Krokodil nem tudom mit szeret - Karcsi bácsit avagy a fájdalmat. Kitalálta, hogy fáj a foga (általában torna előtt, ovi előtt, alvás előtt / helyett, ja , és ha lóg lefele a mászókán... )Úgy erőlteti ezt a fogorvos dolgot, mint más gyerek a játszóteret. Én meg úgy gondolom, menjünk csak el (még ha nem is hiszek 100%-ig a fájdalmában), így talán nem alakul ki benne ez a népszerű fogorvos-para. Egyébként meg lehet, hogy ő is csak a rózsaszín pohárra hajt.
motymoty 2011.03.23. 14:58:36
Szóval csak ősszel kaphatsz, ha egyáltalán..
Nem volt ez egy jó időzítés.
Még régebben hoztam Béla anyukájának, max majd abból ások ki neked, de azt hiszem nem lesz elregadtatva.
motymoty 2011.03.23. 15:03:08
Szöszke1 2011.03.23. 15:06:23
motymoty 2011.03.23. 15:12:55
Szöszke1 2011.03.23. 15:14:27
motymoty 2011.03.23. 15:15:16
Szöszke1 2011.03.24. 21:02:50
1. Április 1-től (nem vicc) van munkám, bónuszként a főnököm gratulált az interjúmhoz.
2. Azt mondta Karcsi bácsi, ilyen szép fogakat (a saját kisfiát kivéve)még nem látott.
3. ha akarnék, féláron megvehetnék egy lakást. De nem akarok. A lehetőség kellett csak.
A nap rossz történéseivel (uennyi van) nem vagyok hajlandó foglalkozni.
motymoty 2011.03.25. 13:33:41
Gratulálok a munkádhoz és az interjúhoz, egyszer majd elárulhatnád hogyan kell ezt csinálni. :)
No meg a szép fogakhoz is.
Az azért érdekelne, hogy a lakásvásárlási lehetőség miért kellett, ha nem akarsz vele élni?? (no meg, hogy hol van az a lakás és más is megvehetné-e féláron?:D)
A rossz történéseket sajnálom, nem is értem hogy történik veletek ennyi minden, nálunk egy fél év alatt nincs ennyi esemény, de nem is bánom. :)