A tavaszt érkezését arról lehet megismerni, hogy naponta legalább kétszer kezdek el arról értekezni, hogy már napok óta eléri az éjszakai hőmérséklet a 10 fokot, igazán alhatnánk nyitott ajtónál.

Nyaranta a füldugójával édesen szendergő Béla mellett hánykolódom álmatlanul, közben elképzelem, hogy az elviselhetetlen alapzajon élesen áthatoló motoros melyik testnyílásába motorja melyik alkatrészét szeretném beilleszteni, úgy, hogy a sarki lebujban szórakozóhelyen kornyikáló éneklő jazz énekesnő torkába is jusson még belőle.
Reggeleinket a már megint nem csuktad be az ajtót a kukásautó érkezése előtt mondattal kezdjük, mire váltig állítom, hogy rossz napon, rossz órában érkezett, ezért a becsukási terv ellehetetlenült.

Az ősz tulajdonképpen egy inverz tavasz, különös ismertetőjele, hogy nagyon sokszor elhangzik a számból az, hogy egyáltalán nincs még hideg, nem hiszem el, hogy fázol, nem is olyan zajos az utca. Ez idő tájt szoktuk azt is konstatálni, hogy nyáron ismét befizettük a lakbért egy évre, úgyhogy az elköltözés gondolatával foglalkozni felesleges.

Télen csodálkozva nézzük a messziről érkező, kékre fagyott embereket, ha még a szomszéd utcába sem kell átmenni, akkor értetlenül rázzuk a fejünket a nem hoztatok kabátot kérdésre, ki hallott már ilyet, csak dohányfüst szaga lenne, majd részletezzük a áldozatnak, hogy a másikunk rettenetes, még pulóvert sem akart venni ugyanezen okból, ugye milyen szörnyű? Valamint meglepetésünkben tátott szájjal nézzük, ha valaki szombat délben villanyt kapcsol, hiszen olyan világos van még, legalábbis nálunk. Reggelente teljes megelégedéssel figyeljük az ágyból a kovácsoltvas franciaerkélyre illesztett madáretetőben cinkéket. Mint ahogyan a majdnem nagypolgári milliőt is, a negyvenes évek praktikusságával ötvözve, amin már látszik, hogy valami elkezdődött, de még nem romlott el teljesen.


A tavasz már elkezdődött. Béla még nem tudja, de az ajtó is ki fog nyílni nemsokára.