Elvileg az az elméletem, hogy mindenkit kell hagyni érvényesülni. Mert ettől csak szebb lesz a világ. És gazdagabb. És viccesebb.
Így esett, hogy évekig tűrtem, hogy Béla összekoszolja az egész konyhát. Kísérletezzen. Jobban tudjon. Bevásároljon.
Béla most már inkább tud, mint kísérletez.Az ősz hajszálaimról már írtam. Akarom mondani nincsenek is. Takarít is. Maga után, és utánam is. Bevásárol. Mindig megpróbálják átverni, de sosem hagyja magát. Azért amikor azt mondják neki, hogy a felesége biztosan nem ezt mondta / nem ennyit mondott / nem erre gondolt, akkor nagyon-nagyon ideges lesz. Szerencsére általában munka előtt jár bevásárolni, így mire este találkozunk, már megnyugszik.
Szóval általában elégedett vagyok Bélával. Mert szeretem, hogy főz. Szeretem, hogy nekem főz. Szeretem, hogy ettől sikerélménye lesz. És szeretem, hogy mindez azért van, mert nem üldöztem el a konyhából. És együtt is tudunk főzni. Sőt együtt is szeretünk főzniáltalában.
De Béla tegnapelőtt két darab kacsacombot vett vacsorára. És este nyolc után ért haza. És inkább vett volna négyet, akkor nem kellett volna főzni tegnap is. Aztán tett alá olívaolajat (!?). Fél 11 kor már kész is volt a két darab kacsacomb. Ha nem lennék alultáplát, akkor nyilván egyéb morális problémák is felmerültek volna. Így csak az okozott gondot, hogy a gyomrom nem bírja jól este 10 után a kacsazsíros olajat. Meg amúgy sem igazán. De legalább tett bele almát, mert a kacsa almával a legfinomabb. Ezt tőlem tanulta. Szeretem, ha tanul tőlem.
Így esett, hogy évekig tűrtem, hogy Béla összekoszolja az egész konyhát. Kísérletezzen. Jobban tudjon. Bevásároljon.
Béla most már inkább tud, mint kísérletez.
Szóval általában elégedett vagyok Bélával. Mert szeretem, hogy főz. Szeretem, hogy nekem főz. Szeretem, hogy ettől sikerélménye lesz. És szeretem, hogy mindez azért van, mert nem üldöztem el a konyhából. És együtt is tudunk főzni. Sőt együtt is szeretünk főzni
De Béla tegnapelőtt két darab kacsacombot vett vacsorára. És este nyolc után ért haza. És inkább vett volna négyet, akkor nem kellett volna főzni tegnap is. Aztán tett alá olívaolajat (!?). Fél 11 kor már kész is volt a két darab kacsacomb. Ha nem lennék alultáplát, akkor nyilván egyéb morális problémák is felmerültek volna. Így csak az okozott gondot, hogy a gyomrom nem bírja jól este 10 után a kacsazsíros olajat. Meg amúgy sem igazán. De legalább tett bele almát, mert a kacsa almával a legfinomabb. Ezt tőlem tanulta. Szeretem, ha tanul tőlem.
Másnap vettem mindenféle finomságot, hogy megsütöm kacsazsírban. De mire hazaértem csillogott a konyha, zsír pedig sehol. Nem merem leírni, hogy kiöntötte. Mert nekem úgyis csak fájna tőle a gyomrom.
micka · http://micka.freeblog.hu 2011.09.02. 12:25:40
laci bá · http://fuziklac.wordpress.com/ 2011.09.02. 12:32:59
2011.09.02. 12:35:40
motymoty 2011.09.02. 12:44:04
@laciba59: Ha gondolod értesíthetem.
@anyuss: Állítólag csak nagyon kevés volt..
2011.09.02. 12:45:47
BartiMagdolna 2011.09.02. 12:56:24
gyomrom nem bírja jól este 10 után a kacsazsíros olajat. Meg amúgy sem igazán." Szomorkodás helyett örülnöd kellene, hogy megvédett egy újabb nehéz vacsorától. :)
chanson 2011.09.02. 18:41:55
bélla 2011.09.02. 23:14:45
Jómagam is gyakorta járok a konyhába. Mer' hogy ottan van a hütőgép, abba meg a sör.
cucka 2011.09.03. 10:44:51
agyragobogar · http://www.agyragobogar.com/ 2011.09.03. 21:23:32
@cucka: elkezdhetnéd a sör meg bornyitónak a helyét változtatni :D Minden alkalommal valami MÁS tárgy mellé teszed. így sorra megtanulja a más tárgyak helyét mert azok mellett van a sör meg bornyitó!
motymoty 2011.09.05. 12:13:27
@chanson: És mit csinál a kacsazsírral?
@bélla: :D Milyen sör? Remélem nem keleti mint szittyazolinál.
@cucka: Nem szabad elüldözni. Bornyitóval még soha senki nem lakott jól.
@shhhhhhhhhhhtttt: éhes vagyok. :(
szittyazoli 2011.09.05. 21:02:01
elmondanám az "én" bélám (nem tévesztendő össze az állandóan idenyomakodó idióta "mi béllánkkal") is nagyon jó a konyhában, és még olyat is tud amit egyikőtök bélája sem (remélhetőleg ;)
(különben...egy időben tényleg becéztem Béci-nek, de nem örült neki.)
agyragobogar · http://www.agyragobogar.com/ 2011.09.05. 23:24:37
motymoty 2011.09.06. 16:40:49
www.youtube.com/watch?v=Couwds__Vho&feature=related
motymoty 2011.09.06. 16:42:39
szittyazoli 2011.09.07. 08:32:41
@motymoty: ááá. biztos tudod, csak izélsz velem...annyit segíthetek: ha kiderülne az "összbéláitokról" valami ilyesmi "képesség" biztos vagyok benne, hogy nem örülnétek neki.
...mert ilyesmi dolgokban nagyon rugalmatlan tud lenni a Ti "fajtátok".
motymoty 2011.09.07. 10:24:12
szittyazoli 2011.09.07. 12:52:44
motymoty 2011.09.07. 13:37:05
micka · http://micka.freeblog.hu 2011.09.08. 10:48:09
chanson 2011.09.08. 17:19:22
bélla 2011.09.10. 09:08:12
szittyazoli 2011.09.10. 09:15:41
(Te így is tudsz beszélni? :O )
micka · http://micka.freeblog.hu 2011.09.14. 13:30:42
motymoty 2011.09.14. 13:38:10
micka · http://micka.freeblog.hu 2011.09.14. 13:46:49
motymoty 2011.09.14. 13:51:04
micka · http://micka.freeblog.hu 2011.09.14. 14:08:43