édes - keserű

Szaladok, illetve eszeveszetten rohanok arra a hétvégére, amely 11 éve már csak a miénk, és áldom a sorsot és a link teenager éveimet, hogy új osztályt kaptam negyedikben, ahol rengeteget tanulhattam emberségből, és olyan embereket ismerhettem meg közelről amilyenekkel se azelőtt, se azóta nem hozott össze a sors. Valószínűleg nem is fog soha, annyira különböző világban mozgunk mi, hogy az ember el sem tudná képzelni, hogy ez a fajta világ is létezik.
 

Megint ott fogunk ülni a diófa alatt, isszuk az Ászokot és egy egész hétvégére 16 évesek leszünk mindannyian.

Az egész élet teli van be nem fejezett mondatokkal és ki nem mondott szavakkal.

Nem szeretek egyedül lenni. Ezért nem is szeretnék egyedül megöregedni. Hogy ezt elkerüljem igyekszem elviselhetőbb lenni. Hogy legyen aki elvisel. Most. És hosszútávon is. Ezért múlt héten megfogadtam, hogy nem fogom minden egyes alkalommal (kétnaponta) elmondani, hogy utálok hajat mosni,* mert én biztosan unnám ezt hallgatni egy életen át.

Lehet tippelni, hogy hányszor hangzott ez el eddig a héten.

*Arról, hogy azt mondogassam, hogy utálok körmöt vágni, majd a következő félévben évtizedben fogok leszokni. Azt úgyis ritkábban kell.

Esik az eső és csak arra vágyom, hogy bebújjam a nagy, csíkos takaróm alá. Szerencse, hogy van, aki mellém bújjon. Örülök, hogy megférünk alatta ketten.

Régóta vágyom erre.

A wc-papírok mind illatosak, színesek és mintásak. Nem szeretem a színes, illatos és mintás wc-papírt. De nem baj, mert egyszer majd valaki kitalálja, hogy a színes, illatos és mintás wc-papír rákot okoz, és akkor majd megint lehet sima fehéret kapni. Mint régen. Némi felárral.