édes - keserű

Hiába van a neves szaklapban egy egyoldalas cikk apáról, ha nincs aki örüljön neki. S bennem ez már csak az újságárusnál tudatosult. 

 A madarak pont olyanok, mint az emberek. Mindig a legalsó mag kell nekik.

Táncra csak alsószoknyát és felsőt felejtettem el vinni, szerencsére az utóbbi volt rajtam. Harisnyával eleve nem akartam bajlódni, mert kényelmetlen, ezért az sem volt nálam. Természetesen pont akkor volt sokkal több fiú, mint lány, így nem kellett unatkozniuk míg  vártak a lányokra, ráérő idejükben bámulhatták a fenekemet. Szerencse, hogy ezen testrészem a viszonylag vállalható kategóriába tartozik, sokkal nagyobb baj lett volna, ha félmeztelenül megyek, vagy elfelejtem a fejemre húzni a zacskót. Egyébként kifejezetten hasznos volt, mert amíg azt néztem a tükörben, hogy kilóg-e a fenekem, meggyőződhettem arról is, hogy a tánckultúrám egy bájos, túlméretezett rongybabáéra hasonlít, megérte vele ennyit küzdeni. Olcsó vigasz, hogy amikor ötgyerekes családapákba kellett véletlenül és váratlanul becsapódom, azt mindig tökéletes tartással tettem, hogy hatékonyan le tudjanak rólam pattanni.

Természetesen pont azon a napon felejtettem el reggel megfésülködni, amikor két konferenciára és egy fogadásra kellett mennem. Legközelebb bizonyára a fejemet fogom elhagyni. Akkor legalább senkinek nem fog feltűnni, hogy nem fésülködtem.

A fészbúk sajnos nem tudja, hogy homokozó kisrókák vagytok, úgyhogy rajongjatok lelkesen. Most, hogy már ennyien vagytok, gondoltam év végéig leelőzöm Michael Jacksont. Már tervezem a motymoty forever és a motymoty über alles blogokat. Még nem döntöttem el, hogy fordítókkat alkalmazzak, eladjam a licencet, vagy a franchise lesz-e a legmegfelelőbb megoldás. 

Nagyon zavar a facebook nyelvhasználata, de sajnos nem eléggé, a vérnyomásomat nem hozza rendbe. Azon azért még gondolkozom, hogy vajon mi jutott eszébe annak, aki odavéste, hogy mi jár a fejedben. Persze értem, hogy nem mindenkinek halacska van a fejében, (mi úszik a fejedben?) vagy alien (tegnap óta azon gondolkozom, hogy mit csinál), de szerintem a különböző rágcsálók viszonylag ritkán fordulnak elő emberi fejekben.

Biztosan csak az a bajom, hogy oldalam van, ezért én nem tudok jelölni senki. Csak várom a rajongást. (?)

Azért közzétettem az első semmi értelme mondatomat.  Elmaradt a katarzis. Érzem, hogy nem érzem. Persze nem tudom mit várok, mikor már a wc-papírt sem értettem.

M: Úgyis megyek orvoshoz,* rögtön bejelentkezhetnék fogorvoshoz is.
B: Fogorvoshoz? Minek? Van valami a fogaddal?
M: Nem, nincs. Tudod a normális emberek évente, félévente járnak fogorvoshoz.
B: De mi nem vagyunk normális emberek.

* egy utcában vannak

Na, még annyit, hogy az nagyon tetszik, hogy a lapomat még bizonyára senki sem látta. Ki látta volna, és miért? De a megosztott tartalmak már négyszer körbefutották a földet. Legalábbis állítólag ennyien látták a megosztott tartalmakat. S bár rengetegen látták, mégsem kattintott soha senki tovább. No ez az igazi rejtély.

A mai világban már a szoftverek is képesek hazudni.

De legalább a kitartó katasztrófaturista jóllakott.

1075 ember választotta előttem eddig a Facebook címet a kiemelkedően izgalmas bejegyzése elé a blog.hu rendszerében, beálltam a sorba, fő az egyediség, ki is utalok magamnak egy virtuális vállveregetést, hátha kapok egy pofont a monitortól.

Kíváncsiság közléskényszer helyett. Nem meglepő. Az előbbi mindig sokkal nagyobb szerepet töltött be az életemben a normálisnál. Az utóbbi lényegesen kisebbet, szokott is belőle probléma lenni. Mindkettőből.

Szóval kellett nekem ez a facebooknak nevezett izé, hogy lássam mi az. Nem tetszik. De ott vagyok. Lehet fogadni meddig. Megkereshettek. Továbbra sem értem a jelenséget. S nem nagyon jut eszembe semmi, amit megoszthatnék.
 

Hétvégén simogattam pulit, rögtön kettőt is. Régi nagy álomom teljesült.

Meglepő, de közelről meg lehet különböztetni az elejét a hátuljától.

Végre terveztem egy pihenős, gyógyulós hétvégét, itt lett volna már az ideje, ennek ellenére nem lepődtem meg nagyon, mikor szombat délben Hajdúszoboszlón eszméltem.