édes - keserű

Vannak ételek amik csak az adott környezetükben készíthetőek el igazán ízletesen. A risotto ezzel szemben Cserszegi Fűszeressel a legfinomabb.

Azoknak a hajbalzsmoknak amiket csak hajmosás után kell a hajra fújni megvan az az előnyük is, hogy ha az ember szemüveg nélkül használja őket, akkor csak a harmincadik fújás után tűnik fel neki, hogy véletlenül összekeverte az ajándékba kapott büdös parfümmel.

Nagyon kényelmesen utaztam a vonaton pénteken.

Sok szépet láttunk a hétvégén, igazán megérte elbicegnem a kulturális örökség különböző helyszíneire, de a legemlékezetesebb pillanat azt hiszem mégis az marad, amikor a CEU kutató munkatársa a csehszlovák nyelvről hadovált.

Mától kezdve más világ lesz, nem hagyom, hogy az életem elmenjen mellettem, én is ott leszek, együtt megyünk, arra, amerre én akarom.

Nem egy vidám időszak az esküvői szezon, minden héten 1-2 esküvő, évek óta folyamatosan, én meg csak ülök itt és szomorkodom, hogy engem nem szeret senki igazán.

A legnépszerűbb testrészem még mindig nem működik rendeltetésszerűen. Mindemellett aggaszt a tudat, hogy most nem én tehetek róla, nem azért lett baja, mert nem figyeltem, mert olvastam az utcán, ahelyett hogy a lábam elé néztem volna és nem is azért, mert egy egyenetlen, vizes, csúszós mezőn futottam előrefele, miközben hátranéztem, hanem mert egy óvatlan pillanatban minden előzmény nélkül egyszerűen kiment alólam.
Azzal már megtanultam együtt élni, hogy hülye vagyok és ennek következményei vannak, de azt, hogy végérvényesen elromlottam, még szoknom kell.

Nagyapám emléktábláját avatták szombaton, egy szép és megható megemlékezés keretein belül.

De nekem nem emléktáblára és megemlékezésre van szükségem, hanem nagyszülőkre.

Juliska néni, aki szabadidejében boxot néz, mert a fiú akinek ő drukkol, mindig olyan aranyos fejet vág mielőtt behúznak neki egy jó nagyot, sosem mulasztja el megemlíteni Elluska néninek, hogy jaj de aranyosak ezek a szomszéd gyerekek, úgy szeretem őket. Ennek mindig nagyon örülök, mert Juliska néni aranyos, aranyosabb, mint az a boxolósfiú aki édesen tud nézni meccs közben, és szeretve lenni egyébként is nagyszerű dolog.

Elluska néni bezzeg mindig megjegyzi, hogy nem gyerekek már, ne mondj ilyet. Ilyenkor haragszom Elluska nénire, pedig Elluska néni is aranyos, bár sokat nem látom, mivel egész nap tökéletes frizurával és ruházattal lófrál a városban, sokszor éjfélre jár haza, oldalán az elmaradhatatlan katonai szimatszatyorral.

Élvezem mikor csapatban vonulunk feltűnést keltve, élvezem mikor a Balatonban játszunk, mikor együtt borozunk, a közös főzéseinket, élvezem mikor meglátogatnak minket, élvezem, hogy annyian vagyunk, hogy gond nélkül tudunk aktivityzni, élvezem a beszélgetéseinket, hogy jókat mulatunk együtt, és az egészben az a legjobb, hogy nem kell megkérdezni a szüleimet, hogy ugye, jöhetnek ők is, mert ők a testvéreim.
 

Egyébként tiszta szerencse, hogy - bár mindig megszívom az orvosokkal - a traumatológusokkal jóban vagyok. Mégiscsak őket látom legsűrűbben.

Az elmúlt években egyértelműen a bal bokám nyerte el a legtöbbször megörökített testrészem címet. Tisztában vagyok azzal, hogy a lábaim szebbek, mint a fejem, és lehet, hogy nem vagyok túl fotogén, de ez azért mégiscsak túlzás.

Majd meghagyom az utódaimnak, hogy ha felvételt akarnak rólam, keressenek magunknak, elvégre kevés olyan kórház van a Sopron-Kolozsvár útvonalon, ahol nem találnak majd semmit.

Persze mire lesznek utódaim addig ez még nyugodtan bővülhet, mondjuk Nyitra-Sepsiszentgyörgy útvonallal.
 

Sokszor felmerült bennem, hogy vajon mit is jelenthet az, hogy funkcióbővítő rehabilitáció. Most, hogy látom, hogy ez azt jelenti, hogy kihelyeznek hat darab padot, arra gondoltam, hogy ezt én is meg tudnám csinálni. Például beágyazhatnék reggelente, ezzel rehabilitálhatnám az ágyunkat és bővíthetném a funkcióját azzal, hogy éjszakai alvóhelyből átalakítom nappali döglőhellyé. Vagy tehetnék rá párnákat, ágytakarót, átalakíthatnám ugrállóvárrá, kéjbarlanggá, olvasó sarokká, kanapévá. Mindjárt meg is nézem, hogy hol lehet erre EU-támogatást felvenni.

Béla: Baba én szeretem ezt?
Moty: Persze, hogy szereted, miért ne szeretnéd?
Béla: Nem tudom, jobb tudni.
...
Béla: Biztos, hogy szeretem? Nem csak azért mondod, hogy megegyem?
...

Moty: Ízlett?
Béla: Igen. Miért kérdezed? Azt mondtad, hogy szeretem.
Moty: Persze, csak gondoltam hátha meggondoltad magad.

Tegnapelőtt töltött padlizsánt csináltam, tegnap cukkinis palacsintát, sok friss zöldfűszerrel, paradicsommal.

Nem hagyom magam, engem nem ver át az időjárás, még biztosan nyár van, ha ennyi finomság terem.

Nem értem azoknak az embereknek a lelkületét akik teli spamelik mások postafiókját. Ha az ember finoman jelezni próbál, még ők sértődnek meg, mert "amit én küldök, az mindig vicces."

Lehet. De a nagyfarkú négerre tényleg nem vágytam.

Hirtelen és váratlanul jött az ősz, épphogy elkezdődött a nyár. Nemrég még a Bucsinon szedtem áfonyát lenge szoknyában, pénteken még a Gellértben fürödtem, most pedig 11 fok van. Fázom.

Nem töltődtem még fel, nem melegedtem még át.

Az ősz számomra a gondolkodás, elmélyülés időszaka, nem készültem még fel rá, sokkal nagyobb szükségem lenne most a meleg, derűs nyárra.

Igényem van a tiszta, őszinte játszmára, lételemem a nyílt lapokkal való játszás, nem tudom elviselni a szőnyeg alá söpört dolgokat. Mégis mindig bekerül valami a szőnyeg alá, pedig még szőnyegem sincs, lehet, hogy ezért nem szeretem?

Tegnap végül sikerült egy részét kiporolni.

Éjjel nem tudtam aludni, csak hallgattam a szívemről legördülő kövek zaját, olyan volt, mintha biliárdszalonban lettem volna.

Unalmas bejegyzés a szemöldökömről.

A blogolásban az a jó, hogy amikor az egész napos ténykedésem egyenlő a nullával, de írok ide két mondatot, akkor úgy érzem, hogy na, azért mégis csináltam ma valamit.

A mai nap tanulsága az, hogy Luxemburgban, Londonban, Amszterdamban és Belgiumban is keserű a cukkini. Ezért tehát nem éri meg kivándorolni.

A telefonba csacsogás nem tartozik az erősségeim közé*, de most jöttem rá, hogy a leleményesség sem, és ez lelombozott.

Két év után esett le véglegesen, hogy ha bármilyen kérdésre azt válaszolom, hogy nem tudom, a főnökömnek kell, ő tudja, de sajnos nem beszél magyarul, mindent azonnal megkapok, csak ne kelljen vele beszélni. Elvégre ki akarna egy külföldivel telefonon bájcsevegni.

Pedig eddig én voltam az a lány aki büszke volt a leleményességére. Most megyek, keresek valami mást, amire büszke lehetek.

* Annyira nem, hogy ha tehetem a saját családommal történő csacsogást is Béla nyakába varrom, majd nyüszítek, hogy "Mit mondott még, mit mondott még? Biztos mondott még valamit. Nem lehet, hogy csak ennyit mondott. Oooolyan vagy, hogy mindig mindent elfelejtesz. Miért nem tudod megjegyezni, hogy mit mondott még?"

Ahhoz, hogy az ember hipohonder legyen nem kell más csak egy vérnyomásmérő és némi kísérletező kedv. Az internet már csak  hab a tortán.

Ha esetleg valakit érdekelne, hogy milyen idő lesz a hétvégén, annak elárulom, hogy vizitúrázni megyünk a Szigetközbe.

Az idő előrehaladtával kezdek egyre jobban visszazökkenni. Nem könnyű, annak ellenére sem, hogy már nagyon vágytam haza, mert a nem alvástól, a kevés ennivalótól és a sok ember nehézkes és tehetetlen együtt mozgásától rettenetesen elfáradtam a táborban. Vágytam az ágyamba, de főleg a konyhámba. Persze most, hogy megérkeztünk még nem töltöttem egyikben sem túl sok időt.

A nyaralás első hete igazi édes-keserű erdélyi látogatás volt, annak minden varázsával és szomorúságával együtt. Nagyon élveztem, meghitt, bensőséges napokat töltöttünk együtt, emellett sokat okultunk.

A tábor igazi tömegtábor volt, annak minden előnyével és hátrányával együtt. És hosszú is. Talán ha egy vagy két nappal előbb lett volna vége mindenki nosztalgiával jön haza, így viszont a vasárnap reggel több embert is láttam pánikszerűen  menekülni. Azért szociológiai tanulmánynak nem volt rossz, főleg az utolsó este, amikor az emberek elérték a tűrőképességük határát. Hirtelen minden a felszínre került, nagy titkok derültek ki hisztiző férfiak és síró nők szavaiból. Érdekes volt, bár nagyon kellett igyekeznem, hogy ne döntsön le a lábamról a fáradtság és az éhség.