édes - keserű

Budapest nagyon jó hely, csak sok a külföldi,- mondta a német némi szemrehányással a hangjában, közel tökéletes magyarsággal, és úgy tűnik, hogy öregszem, mert nem kérdeztem meg tőle, hogy ő mégis minek tartja magát.

Később mesélte, hogy megy vidékre, Béla kioktatta, hogy ilyet nem mondunk, mire közölte, hogy neki szabad, mert ő budapesti.

Vannak ezek az kedves kis kimutatások, miszerint az átlagember élete végéig legalább 5 évet áll sorban, én nem hagyom magamat terrorizálni, álljon sorba aki időmilliomos, nekem 20 évem megy el arra, hogy ruhakupacokat helyezek át este az ágyról a a vasalódeszkára*, majd reggel a vasalódeszkáról* a kanapéra, majd délután a kanapéról az ágyra, majd este az ágyról a vasalódeszkára*, aztán..


* állítólag normális helyeken a vasalódeszkát mindig elteszik, hogy aztán elővegyék
* úgy hallottam, normális helyeken a vasalódeszkát mindig elteszik, hogy aztán elővegyék
* az a hír járja, hogy normális helyeken a vasalódeszkát mindig elteszik, hogy aztán elővegyék

Itt nyugszik, ki szörnyű éhhalált halt, mert nem volt képes aktiválni az új e-bank elérését. Telefonon.

Átúsztam és megláttam, látva úszni jó, látás nélkül nem.

Az emberek merevek és rugalmatlanok, tömegesen panaszkodnak a balatoni bicikliutakon, hogy meleg van, pont most mikor körbekerülik. Ha körbeúszod sokkal később üt meg a guta. Biciklivel kicsit nehezebb, azt hagyd a parton.

Minden nap más városban fürödtünk. Kiszélesedett a horizont.

Apa ma éjszaka aludt utoljára a szülei lakásában. Nem irigyeltem érte. Ma még maratoni pakolás, lehet jövő hétvégén is. Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, szeressétek az ittmaradókat, ne babráljatok ki az utódaitokkal. Persze nem mindenki hagyja magát, ketten csináltuk végig, hiába nagy a család. És ez még mindig egy óriási szám az egyhez képest, nem a kétszerese, a matematika nem alkalmas a fontos dolgok pontos meghatározására.

Holnaptól pedig Balaton, anyámmal. Ti se süljetek meg.

- ... a biciklit meg tudod szerelni, de mindent nem lehet, nem áshatod bele magad a mosógép és mosogatógép szerelés rejtelmeibe, és mennyi minden van még, és már ehhez is mennyit olvastál, és hány küllő bánta!

- Igen, de a bicikli az fontos, az jó, azt szeretem szerelni, a többi nem érdekel.

- Várj, te most azért nem akadtál ki azon hogy tönkrement a mosógép, mert már nem az a szerelem tárgya?

- Igen.


Azért remélem a mosógépét* sem hagyja cserben, különben nem tudom mit fogunk hordani.


*Ma reggel meggyógyult, köszöni az aggódást.

Azt hiszem sikerült megbosszulnom a nagy veszteséget amit Béla okozott nekem azzal, hogy elhordta a nadrágomat, pénteken vásárolt magának egy gyönyörű, sosem használt, karc- és rozsdamentes, velem egyidős, de kevésbé viseletes, svájci biciklit,* ami most már az enyém. Voltak enyhe próbálkozások a részéről, szerinte egy szinte teljesen fekete bicikli nem túl nőies, de nem hagytam magam meggyőzni. Praktikus darab, általában mindenki elsőbbséget ad, hogy jobban megnézhesse.

Persze félek, hogy baja lesz, ellopják vagy megkarcolódik. Néha eszembe jut, hogy mennyivel egyszerűbb lenne újonnan, pótolható és korlátozott élettartamú dolgokat vásárolni. Nagyon hálás vagyok, hogy az emberek jelentős része inkább újat vesz mindenből, pörög a gazdaság, telítődnek a szeméttelepek, nekem pedig megmaradnak a már bevált darabok a maguk érzékeny lelkével.


* Béla szintén velem egyidős ktm-je egy fröccsöntött gagyi műanyagnak néz ki ehhez képest, és nem azért, mert az még nálam is viseletesebb.

Mostanában nem hozakodtam elő népszerű blogtémákkal, úgyhogy itt az ideje, hogy bejelentsem, szegény mosógépünk elromlott, mielőtt még nevet adtunk volna neki, és bár napok óta annak örülök, hogy milyen jó, hogy nem a mosogatógép romlott el, tegnap kiderült számomra is, hogy ha elviszik, akkor a mosogatógépet sem lehet majd használni.

Úgy tűnik a meleg tényleg hatással van az emberekre, tegnap sokan nem vették észre, hogy reggel elfelejtették levenni a pizsamájukat, hálóingüket esetleg pelenkájukat, mielőtt kijöttek az utcára.

Meleg van, mondom nektek, hogy tudjátok. Ilyenkor a legjobb a sivatagban, mindenki azt tanácsolja, és ha arra jártok rögtön szedhettek fenyőágakat is. A sivatagi fenyőágak nagyon jók leégés ellen, ha egészben nyeljük le, bár még nem próbáltam, télen írta a Bözsi magazin. Elmentetettem nektek, hogy amint aktuálissá válik, bevált, de ki nem próbált receptként tudjam publikálni. Okulásotokra. Örüljetek.

A sivatagi tölgy és az óceáni medvehagyma hülyeség ölő és gondolkodást serkentő hatásairól majd legközelebb számolok be.

- Újabban éjszakánként paprikával álmodom, általában fűszerpaprikával vagy chilivel.
- Igen? Én meg a bicikliddel.

Az egész úgy kezdődött, hogy Bélának pénteken nem volt kedve dolgozni, inkább elolvasta hogyan lehet lejutni a Balatonra biciklivel. Gondoltam jobb, ha mielőbb túl leszünk rajta, addig sem kell új biciklit venni nem szeretem túlbonyolítani a dolgokat. Már csak jó pár kompromisszumot kellett megkötni, ami nem egyszerű, mert Béláig nehezen jutnak el a változások, és akkor is leginkább csak felháborodásként, én pedig fel tudom magam bosszantani azon, ha azt hiszi, hogy már megint velem / miattam kell kompromisszumokat kötnie, pedig szerintem ő is sejti, hogy nem én építem a bicikliutakat. A főutakat sem.

Az első hőstettet szombaton reggel 5:40-kor vittem véghez, mikor a csukott szemeimbe beletettem a kontaktlencsét. A másodikat, amikor reggel 10-ig éhgyomorral eltekertem Székesfehérvárig. Utána már csak nagyon meleg volt.

Isten áldja Jobbágytelkét, a 10 lejes szalmakalapot, a napozókrémet, a saját készítésű müzliszeletet, a szezámmagot és diót benne, a mézet, apukámat, anyukámat, testvéreimet, Béla biciklijét, a Magyar Állami Vasutakat, Alcsútdoboz boltját, a bolt melletti kocsmát, a kocsma kávéját, a Nádasdy családot, hogy megépítették a nádasdladányi kastélyt amiben a déli nagy melegben meghúzhattuk magunkat, a Norvég Alapot, hogy támogatta a felújítást, a Műemlékek Nemzeti Gondnokságát, hogy működteti, a jegyeladót, hogy beengedett minket, a nagy árnyékot adó fák ültetőjét, a bicikli feltalálóját, a sört, az út menti csapokat, búzatáblákat, madarakat. A hegyeket dombokat csak lefele.

Béla új hobbija a bicikliszerelés, ami nagyon jó, mert mindig a szoba közepén szereli szét, viszonylag kevés dolgot ken össze, csak egy szappant használ el míg lemossa magáról a gépzsírt, kicsit ideges, ha elrontja, és általában nem nekem kell megkeresnem a lehullott csavarokat. Emiatt néha másnap az én biciklimmel megy munkába, aztán mindig reklamál, hogy nem jó, és a nyereg is nagyon alacsonyan van, ami nekem nagyon gyanús volt, mert amikor az egyetlen 16 éves koromban kapott, féltve őrzött, és ezért leginkább sosem hordott adidas melegítőnadrágomat kellett rojtosra hordania (ez most kivételesen nem túlzás, elvásott az anyag), akkor sosem reklamált, hogy rövid a lábam.

Néha én is éreztem, hogy valami nem stimmel a biciklimmel, - azon túl, hogy öreg, rossz és tonnabébi becenévre hallgat - de nem sikerült rájönnöm mi az, míg egyszer krumplipucolás közben belém nem hasított a felismerés, hogy lehet, hogy nem sikerült beállítani a nyerget, ha a lábhosszunk feltételezhetően megegyezik. Ezt rögtön elő is adtam Bélának, aki elkezdett matatni a lábam között, lemérte, és kiderült, hogy az övé két centivel hosszabb.

Ezután sikerült elvégezni a megfelelő intézkedéseket is, most én megyek az ő biciklijével, ha együtt biciklizünk, nem reklamál, hogy lassú vagyok, az erőkülönbségek is pont kiegyenlítődnek a két bicikli különbségei által, bár az egy kicsit bánt, hogy amikor előtte vagy mellette biciklizem, akkor a saját biciklijében gyönyörködik, ahelyett, hogy a fenekemet nézné, ami elvárható lenne. Szerinte ez pont olyan, mint amikor én a gázgyárban gyönyörködöm, és nem benne, de nem, mert az én fenekem sokkal szebb sosem megyek a gázgyárral munkába, sőt még csak most láttam harmadszor, ami nem egy jelentős mennyiség egy ilyen impozáns műemléknél.

Nagyon élevezem, hogy csak hat emeletet kell mennem ahhoz, hogy egy európai nagyvárosban legyek turista.

Még akkor is, ha nem minden évszakban öröm európai nagyvárosban turistának lenni.

Az emberek miért cseszik el a saját életüket? De tényleg.

Vajon eljön-e majd az idő, mikor túl tudjuk tenni magunkat mások hülyeségén?

Ritkán boldogok azok az emberek, kiknek minden 4. mondatukban szerepel, hogy Ex.

A földrajz szakos diplomával rendlekező eddig csak történelmi analfabetizmusát bizonyította, most kiderült, hogy Európa határairól is furcsa elképzelése van. Az utóbbit felesleges elolvasni, az elsőnél a kommentek okozhatnak néhány kellemesen derűs percet.

Ki-ki?

A: Majd kövessetek minket a fészbúkon, oda felteszünk mindent.
B: Na, azt soha. Nem fészbúkozunk, szóba se jöhet.
A: Hát ahogy gondolod, de 50 éve a tévéről is így gondolkodtak az emberek.
B: Teljesen igazuk volt.

A szemműtétekkel kapcsolatban az a legnagyobb aggályom, hogy akik ajánlják, ugyanúgy kontaktlencse és szemüveg remek kombinációjával élik le életüket, mint én.

Az MR-rel kapcsolatban felmerül a kérdés, hogy van-e haszna, ha megint találunk egy kiszedhetetlen cisztát a testemben. Ha látnék bármit is szemüveg és kontaktlencse nélkül, akkor megkérdezném, hogy van-e szükségünk erre, feltételezem, hogy régen az emberek boldogabbak voltak a tömérdek vizsgálat nélkül, de így inkább csak hallgatok, és nézek, mert van mivel.

A tanulság pedig, hogy pénzért nem lehet mindent megvenni, fájdalmas.

Közben valahogy lett ilyen is, blog az egész élet. Mivel senki nem csinált még dühöngőt, megmarad ez erre a célra. Remélem örültök.

Sose menjetek lelkiismeretes orvoshoz, mondtam már? Főleg ne holisztikus szemléletűhöz.
Azt hiszem lassan kialakul a betegségtudatom, amit Béla annyira szokott hiányolni. Két műtét per szem + nyaki mr a legújabb kötelezően ajánlott program.

Lehet Sztálin nyomdokaiba fogok lépni, és bojkottálom a zsidó orvosokat. És ha valaki azt hiszi viccelek, az téved, előbb vinnék Kádár sírjára vörös szegfűt, mint egy nyaki mr, bár sokat segít a tudat, hogy nem fekszik ott.