édes - keserű

Furcsa, hogy valaki idejön pár napra Olaszországból, megeszi a spagettimet és még repetázik is,* kérdés nélkül kijelenti, hogy biztosan nincs autónk, mert itt nem lehet és értelme sincs, de az itt élőknek ez nem tűnik fel.

*nem hülyültem meg még teljesen, de váratlanul állítottak be, és ez volt a mélyhűtőben

Az, hogy minden csak viszonyítás kérdése, abból is látszik, hogy a volt osztálytársam olasz fiúja teljesen el van ájulva a budapesti tömegközlekedéstől.

Anna néni is elmondja, most találtam, ha nem unjátok még nézzétek meg. (Ha igen, akkor sincs most más.) 

Coast Of Clare - clarence coast resort

Szöszke kommentjéhez.

Az előző bejegyzés tulajdonképpen csak bocsánatkérés akart lenni, amiért nem reagáltam a kommentekre, - amiknek egyébként nagyon örültem - bár aki erre jár már biztosan megszokta, hogy az átfutási idő néha rövidebb, de általában inkább hosszabb. Lehet most sem lesz ez másképp.

Egyébként már az egyetemen is írásba foglalták, hogy a kapcsolatteremőt készségem gyatra. Lehet, nem értették, hogy mivel mire akarok utalni. Pedig annyira egyértelmű, nem? (Nem.)

Egyszer azt mondtam, hogy ez az egyetlen blog, ami nem frissül magától. Rá kellett jönnöm, hogy (ebben is) tévedtem, vannak nem megfelelt bejegyzések, bejegyzések amik kiegészítésre, vagy épp lerövidítésre várnak, ezek sok esetben előredátumozva várják sorsukat, míg aztán suttyomban meg nem jelennek, és már csak azt veszem észre, hogy kommentek érkeznek arra, amit talán meg sem írtam, de mégis elfelejtettem. Lehet tovább fogom fejleszteni ezt a módszert, hagyom magam meglepni, nagyon izgalmas, a bejegyzések is jobban hasznosulnak, rejtett virtuális szemét átalakul webkettes szemétté, micsoda öröm.

 Hideg Anna, Ördöngősfüzes

Ha valakit érdekelnek a  piszokos részletek, kattintson ide, a többi versszakért google, vagy elküldöm, ha valaki szeretné, de nincs pofám közzétenni és kiszabadítani az internetre egy mezőségi-kalotaszegi katyvaszt, ami rendelkezésemre áll, utánanézni meg most nincs erőm.
 

Majdnem elfeledtem, pedig nekem nagyon fontos, hogy Hideg Anna néni megkapta a népművészet mestere díjat. Másnap a Fonóban, mint oly sokszor, most is azt énekelte amire a legnagyobb szükségem volt, szeretem a népdalokat. Sajnos, nem találtam meg a dalnak az ördöngősfüzesi változatát, és Anna nénitől is most hallottam először, így nem tudtam megjegyezni, mert csak ültem döbbenten, és hagytam, hogy a hangja átjárjon.

Mondd internet, miért nem ismered ezt a nótát?

Megtanulni azt, hogy nem nekem kell szégyenkeznem mások megnyilatkozásai miatt, azt kellene még.

Épp leakartam iratkozni facebookról, amikor a volt tesitanárom bejelölt.

Apám az az ember, aki stoppost vesz fel, kiviszi a pályaudvarra, megveszi a vonatjegyét, ad neki 20.000 forintot rezsire, és hétfőtől felveszi dolgozni.

Boldog karácsonyt kívánok mindannyiotoknak, kedves homokozó barátim.
Tudom, nem ajándékozunk állatot, hátha az ajándékozott nem örül neki, de sokan vagyunk rá, talán lesz aki ad neki néha egy-egy banánt, biztosan nem kell majd bevinnünk az állatkertbe.

Elfelejtettem, hogy nagyon vágyom egy lektorra, aki korrigálja az itt elkövetett hibáimat, egy Herta Müller és egy Schimmelpfennig könyvre.

Sajnálom, hogy tegnap megint helyváltoztatás közben olvastam, biztosan nem láttad, mert a metróban történt, de remélem értékeled az őszinteségemet, és elhiszed, hogy az új bokámmal sohasem csinálnék ilyet.

Örökölni általában rossz, de igazán rettenetessé akkor válik, ha kínzásért, kivert fogakért, megaláztatásért, félholtra verésért kapott kárpótlási jegyekből adódik, mert ki szeretné a nagyapja kivert fogaiért kapott alamizsnát beleépíteni a házába, vagy véren vett lakásba költözni. Persze értem, hogy nem kellett volna Budapesten a Dunába lőni a zsidókat az orosz hadifogság alatt, és ha már megtehette, legalább örökölhettem volna eme ritka képességét, ami az egyetem alatt olyan hasznos lett volna és oly sokszor el is várták, de vele ellentétben képtelen vagyok egy időben több helyen felbukkanni, pedig mi az a távolság az egyik teremtől a másikig, az Oroszország - Budapest távolsághoz képest.

Legalább a fogait örököltem, egy rossz sincs közöttük, neki sem volt soha. Sajnos azt nem tudom, hogy ez az örökség meddig fog még tartani, mert neki már egy sem volt ennyi idős korában.

Cucka keresett meg ezzel a feladattal, amit komolyan venni eléggé nehezemre esett, és nem is sikerült túlságosan, alátámasztva ezzel azt, amit már régóta teljes bizonyossággal tudok, hogy túl jól megy sorom, ami nem baj egy csöppet sem, legalábbis addig, amíg nem tévesztem szem elől eme tényt.

Volt itt már szó nyusziról, a kabátokat megkaptam, a szánkót megvettem (most lebuktam), több könyv nem fér el, sálra vágytam még nagyon, de azt kaptam a főnökömtől születésnapomra. Talán kérhetnék egy könyvtárszobát nagyapám könyveinek, hogy ne kelljen tőlük megválnom, miután kiszelektáltam azokat, a hideg ráz ettől a feladattól, és nem azért mert fűtetlen a lakás.

Legeslegjobban egy új bal bokának örülnék, (vagy valakinek, aki elrugdos gyógytornászhoz) strapabírónak és ellenállónak, mindighasználhatónak, megbízhatónak, olyannak, ami nem csuklik-nyeklik mint a mostani, számíthatok rá bármikor. Azt hiszem itt el is érkeztem az egészségmeglegyenatöbbinemszámít korhoz, rögtön kérhetnék pár évet pluszba, három évvel a bokám is megoldódna, meg a korkülönbség Béla és köztem is, és megígérem, hogy innentől kezdve a lábam elé nézek, nem futok esőben, mezőn hátrafele nézve, nem olvasok helyváltoztatás köben, csak ülő, vagy állóhelyzetben.

Szeretném, ha nem kellene reszkető, kétségbeesett, kirabolt védőnőkkel találkoznom, akik nem tudnak hazamenni a Zala megyei falujukba, mert senki sincs aki segítene rajtuk. Ha ez nem megoldható, akkor jó lenne, ha legközelebb is megérezném időben, hogy le kell szállnom egy megállóval előbb a villamosról, mert -10 fokban sétálni jó. Esetleg lehetne melegebb ilyen esetekben.

Kitartást és szorgalmat (és/vagy egy takarítónőt).

Egy gubát. (Fénykép: Néprajzi Múzeum Fotógyűjteménye)

Gellérthegyi villát, vagy hogy ne kelljen Budapesten élnem, ha nem muszáj.

A téli álmot 25-én déltől 27-én estig, vagy legalább azt, hogy ne kelljen megdicsérnem a 30 éves Bélabáty pulóverét, zakóját, zokniját, parfümjét, szakállát, zsenialitását, autóját naponta 48x, ne kelljen naponta 250x elmondani, hogy igen ő  a legmagasabb a családban, mikor nem az, ne kelljen ilyen bagatell dolgok miatt naponta 250x hazudnom, hogy elkerüljem a 4-5 óra hisztériát, ne kelljen azt hallgatnom, hogy nem mehetek el velük szánkózni, mert én nem tartozom hozzájuk, és még nő is vagyok. 

Ne kelljen pont karácsonykor kifejtenem, hogy továbbra is fejgörcsöm van a sötétben, és nem azért csukom be a szemem, megyek ki a szobából, mert leszarom őket, (pedig már nagyon itt lenne az ideje annak, hogy végre eljussak idáig) hanem mert fáj, nagyon, és ez nem hisztéria, hanem egy ciszta a fejemben. És ne kelljen kifejtenem azt sem, hogy ha rajtuk múlt volna, akkor eddig egyszer találkozunk, Béla diplomaosztóján, és mennyire igazuk van, jobb lenne így, úgyhogy eszükbe se jusson kiszarlekit játékot játszani.

Tulajdonképpen sokkal egyszerűbb lenne és mennyivel hasznosabb, ha azt kérném, hogy tanuljam meg az ilyen és ehhez hasonló viselkedést emelt fővel leszarni elviselni.

Sokkal-sokkal kisebb és kevésbé kifejlett igazságérzetet.

Nagyobb melleket az új kabátomhoz.

Önbizalmat, bátorságot.

Tánctudást.

Sapkát. Nem vagyok telhetetlen, nem várom el, hogy jól álljon.

Kamáslit a csoda bakancsomhoz - ami nem csak a bokámat védi és egy álomviselet, hanem  a legértékesebb ingóságunk is egyben - hogy ne legyen vizes a mindig mindenből kilóg lábszáram.

Hogy aki szegény az fogadjon el segítséget, legalább olyan mértékben, mint amilyen mértékben ő segít másokat.

Egyenes gerincet, vagy időt és erőt ahhoz, hogy megint eljárjak a Hátasbácsihoz, és azt, hogy biztosan ne törje ki a nyakamat. Nem volt kérdés, de ha már itt tartunk, köszönöm, hogy van miből eljárnom.

Elsősorban hosszú életet Bélának, semmiképpen sem szeretnék egyedül maradni. Ez még a bokámnál is sokkal-sokkal fontosabb.

Tartósítszer és adalékanyagmentes ételeket a karácsonyi muszájevéshez, hogy ne fájjon a gyomrom.

Nyugalmat szeretnék és békét, nem szeretnék rohanni, idegeskedni, hogy a karácsony karácsony legyen.

Hogy ez legyen az első bejegyzés Szöszke új blogjában. (Éljen a praktikum.) Szöszke mellett érdekelne még Agyrágóbogár, Bogaram, Patri, Roboman és Virubiru óhaja-sóhaja. Remélem nem felejtettem ki senkit, úgy tűnt a többiek már beszámoltak erről.
 

Szabályok:

Vártam, vágytam a visszaigazolásra, ha nem kaptam meg hisztiztem, ha megkaptam örültem. Tévedtem, nem ez a lényeg, nem ez az ok, nem ez a cél.

Könnyű szem elől téveszteni a nyilvánvalót.

Csak beszélni ne kellene állandóan, félreértéseket eloszlatni, már megbeszélt, de elfelejtett dolgokra visszautalni, új dolgokat előhozni, régieket elfelejteni.

Elvesztettem a csigaházamat.

Ez nem én vagyok, csak egy homokszem a vetületemből, vagy még annyi sem.

Sok szónak sok az alja, tulajdonképpen csak azt akartam mondani, hogy 10 évesen azt hittem, hogy 20 évesen lesz férjem, gyerekem, autóm, házam. 20 évesen aztán nagyon hülyének néztem a tíz éves önmagamat, aki csak azért gondolkozott el ezen, mert mindenki terveket szőtt 2000-re. Viszont azt nem gondoltam volna 20 évesen (sőt még 28 évesen sem), hogy 30 évesen is pont ugyan ott fogok tartani, mint 10 évesen, csak kicsit jobban leszek dokumentálva. És az sem vigasztal, hogy az utolsó két pont megvalósítható lenne, de már nem vágyom rá, felesleges.

A főnököm szerint jó ez a kor, szép is, innen már csak lefele van, nagyon örülök, a csúcson lenni mindig öröm, főleg az utolsón. Pont ilyen bíztatást vár az ember egy 60 éves nőtől. Még jó, hogy tegnap nem dolgoztam - legalább nem vitt el a Luca - ezért ezzel csak ma kellett szembesülnöm.

Szegény öreg embert még az ág is húzza.

Nem elég, hogy megöregedtem, tegnap sikerült rengeteg új ősz hajszálat felfedeznem, a babahajaim egy része ősz, ez eléggé sokkolt és kiborított, nemakarom festetni és nemakarok fodrászhoz járni semmiképp, kinek van erre ideje, pénze, kedve, persze főleg az utóbbin van a hangsúly, a többit csak sajnálom, de nagyon. Béla megígérte nekem, hogy majd ő befesti, ez azért adott némi komfortérzetet, tudom, hogy meg fogja csinálni, és talán nem is lesz olyan rossz így őszülni, ha együtt találjuk meg rá a megoldást.

A kozmetikusról is meg van a véleményem, Béla szerint nagyon vicces volt az új szemöldököm, szerintem pedig egy kapcsolatban fontos, hogy  kölcsönösen szórakoztassuk egymást, ezért elmentem hozzá megint. Nem elég, hogy csálé lett az egyen szemöldököm, a vicces; még azzal is riogatott, hogy a bajszomat (?!) ne szedje-e ki. Mivel akkorát ugrottam az ágyon, hogy félt, hogy fizetés és kabát nélkül kiszaladok a világból, próbálta menteni a menthetetlent, most még nem, de majd eljön az ideje, mindenkinél eljön, nem nálad még nem, tényleg, de a nagyító alatt minden látszik, de tényleg korai lenne még, csak úgy megkérdeztem hátha, de bizonyára nem.

Értem én, hogy most még nem, és ez jó is így, de nagyon erősen látszik már a nemsokára igen, ami azért kicsit riasztó.

Luca napján születnek az olyan boszorkányok, mint én.

A változást, lehet jó vagy rossz, idegenkedve fogadom. Még ha az eszem tudja is, hogy jó, a lelkem fázik a nem megszokottól, és sokáig hiányolom még utána azt, ami lehet, hogy nem volt olyan jó, de hozzám nőtt, az életem része volt.
 

Tegnap táncon azt mondta az egyik fiú, hogy más lánnyal táncolni, mint egyedül. Nem mertem tőle megkérdezni melyik jobb.

Lehet, hogy Bélától kérhetném azt  a születésnapomra, hogy ne legyen az ajándékom miatt halálosan kétségbeesve hetekig. Bár már nincs sok hátra, de az azért akkor is túlzás, hogy a saját születésnapján is nekem keres ajándékot. Nehezen viselem, hogy a szinte mindig nyugodt Bélám elromlott, feszült és nem alszik jól.

Ha bejelenteném neki, hogy holnap elköltözöm, megkönnyebbülten sóhajtana fel, és végre aludna egy jót.