édes - keserű

Béla tegnap este megsütötte a mai tortáját, amitől nekem lelkiismeret furdalásom van, mert az tény, hogy a húst már tegnap előkészítettem, de az is tény, hogy a torta nem jutott eszembe. Lehet, hogy mára eszembe jutott volna, de ennek ellentmond az, hogy a krumplit és a bort is elfelejtettem ma már legalább háromszor, csak a szánkót nem, az nem megy ki a fejemből.

Nem tudom mi mást vehetnék Béla 27-ik születésnapjára, mint egy szánkót. Utána meg én csodálkozom legjobban, hogy nem hajlandó felnőni.

Tisztelt Moty Moty, a listára bejegyeztük
Üdv Kovács Helga

Miskolcról még meg kell említenem, hogy az emberek kedvesek, nagyon kedvesek, ráadásul nem csak az emberek úgy általában, hanem a mávos és közlekedési vállalatos pénztárosok is, ami azért már tényleg túlzás. Persze kiegyensúlyozottság nem is csoda ilyen környezetben, bár nekem, a döntésképtelenség mintaszobrának lehet, hogy problémákat okozna hétvégente, hogy Lillafürdere menjek túrázni, vagy a barlangfürdőbe úszni, és akkor még nem is említettem a környező hegyeket és a várat sem.
Nem is csoda, hogy nagyapám úgy szeretett ott élni, bár azt hiszem végül is mindenhol szeretett, ami nem egy elhanyagolható tulajdonság, ha az embert rendszeresen és kitartóan mindenhonnan kitelepítik. Miskolcot emlegette a legtöbbet, talán apja miatt is aki annyit tett azért a városért, egykori jelenléte a mai napig érezhető és tapintható.
Szívesen és örömmel tudnék ott élni azt hiszem. (Szerencse, hogy nem vagyok református, komoly problémákat okozna, ha el kellene döntenem melyik templomba menjek.. )
Kár, hogy alattomosan sikerült az egész városban látványos panelrengetegeket szétszórni.

Mivel voltam annyira elfoglalt, hogy nem volt időm elvinni a télikabátomat a tisztítóba (igen, tavaly tavasz óta), ezért Béla hétvégén vett* nekem kabátot. Elég sokat kellett unszolnia, nem gondoltam volna, hogy van a Földön még egy kabát ami jó a széles vállamra és nádszál derekamra, de volt, úgyhogy most a napi programom az, hogy megyek mindenkinek megmutatom, hogy olyan, mint ha rám öntötték volna, Béla este pedig kikérdez, kinek mutattam, mit szólt, miért csak egyszer mutattam, meg kell mutatnom még egyszer, engem pedig lenyűgöz, hogy ilyen gyermeki örömmel lehet örülni más kabátjának.

*kiválasztotta a boltot, elcipelt, elibém hordta az összeset, lelkendezett, szavazott

Az egyetlen étel amit recept segítségével szoktam elkészíteni az a marhapörkölt.* A mai vendégeinknek már tegnap megfőztem, hogy összeérjenek az ízek, a ma felszabaduló kapacitásaimmal csinálhatnék mellé sztrapacskát. Azt írja az egyetlen recept amire hallgatok, hogy juhtúrós sztrapacskával tálaljuk, tálalnám is, meg is tudnám csinálni, mert a többi készen van, de Béla szerint nem fognak hozzánk többet jönni, mert azt fogják hinni, hogy el akartam tenni őket láb alól.

Engem pedig nem lepne meg nagyon, ha kiderülne, hogy a vörösboros marhapörkölt erdei gombával és juhtúrós sztrapacskával az élet értelme, csak még nem találta meg senki.

 *nincs benne logika és megmagyarázni sem tudom

Néha olyan vagyok, mint egy durcás kisgyerek. Ha nem jár erre senki csakazértsem írok semmit.

Az idei adventi koszorúnk száraz borsmentából, csalánból és citromfűből készült, kevés körömvirágszirommal és tobozzal díszítve, mert venni nem vagyok hajlandó, faágam pedig  nincsen.

Szemelvények egy pesti ember szomorú életéből című műsorunkat hallhatták.

Az idei tél legnagyobb élménye a nálunk étkező, csivitelő széncinege had, az egyetlen kapocs a természettel, most, hogy a paradicsomok már nem teremnek.
A cinkéknek is van egyéniségük, vannak ügyesek, bátrak, félénkek, mohók, a tanulékonyság elleben mindre jellemző.

A Jézuskától idén egy szobatiszta angóranyulat szeretnék, aki leviszi maga után az almot, ha elhasználódik, és  pulóvereket köt nekünk a szőréből, amíg mi dolgozunk.

Erről a kommentről jutott eszembe, hogy szeretem mikor felfekszem a vízre, nem mozdulok csak lebegek, és visz a víz, ki a világból, be a Balaton közepébe, le a folyón. Ez csak akkor működik, ha  elengedem magam teljesen, különben elsüllyedek, és úsznom kell.

Lehet mégsem tökéletes az új rendszer, állandóan bejegyzéscímek jutnak az eszembe, ami nem lenne baj, de elég egysíkúak, és bejegyzés sincsen hozzájuk.

Szükségmegoldásként magyarázkodhatnék, hogy nem vagyok éhenkórász, de nem fedné a valóságot egyáltalán, mert az vagyok.

A címadás rettenetesen macerás, vagy semmit nem mond vagy lelövi a poént, számozni unalmas, úgyhogy mostanában az első eszembe jutó szó kerül a bejegyzések elé, ne lepődjön meg senki.

A miskolci kirándulásunk elég melepő volt abból a szempontból, hogy végig minden tökéletesen működött, a legminimálisabb szervezés mellett is. Mindig oda mentünk véletlenül ami pont nyitva volt, akárhányszor beálltunk egy buszmegállóba azonnal jött a busz, azt sem értem, hogyan találtuk meg mindig elsőre azt a buszmegállót amire szükségünk volt, azt az egy estet leszámítva, amikor egy bácsi odaszólt nekünk mikor szálltunk le a buszról, hogy ne jöjjenek ide vissza, a túloldalról indul az ötös busz amire szükségük lesz. És lett, azóta is lenyűgöz, hogy a bácsi tudta merre megyünk tovább, akkor, amikor nekünk még elképzelésünk sem volt róla.

Hálás vagyok neki, hogy megspórolta nekünk a buszmegálló keresést és a buszra várás hosszú perceit.

Mint ahogy hálás vagyok annak a néninek is aki tegnap előtt eladott nekem egy üveg csipkebogyó lekvárt 500 forintért. Azóta is lelkiismeretfurdalásom van, hogy nem fizettem neki érte többet, de előtte szabadkoztam, hogy nem vágyom csipkebogyó lekvárra, rosszul jött volna ki. Nagyon hálás volt, boldog, hogy sikerült valamit eladnia, én meg szörnyen rosszul éreztem magamat.

A néni megmentette a tegnapi vacsoránkat, ehetetlen és élvezhetetlen lett volna a lekvárja nélkül, vele viszont első osztályú volt, nem tudom honnan sejthette, hogy pont egy szósz nélküli vadhúst fogok előhalászni a mélyhűtőből, - aminek a létezéséről senki nem tudott - és hogy ez csipkebogyólekvárral kiváló lesz.

 - Te nézed a Megasztárt?
 - Persze. Van feleségem.
 - És akinek van felesége az nézi a Megasztárt?
 - A feleségem nézi. Ezért én is. Meg a Barátok köztet is. De nem gáz, fél óra az életemből belefér. Na jó, napi fél óra. Nem is, mert hetente csak öt részt adnak. De tök jó, mert előtte és utána nézhetek focit. A házasság nagyon jó. Azt is nagyon szeretem mikor megyek haza és jön a feleségem, és mondogatja, hogy porszívó. Egy darabig nem vagyok hajlandó megcsinálni. Aztán ha sokat mondogatja, megcsinálom. Kell a házasságba a feszültség, a házasság nagyon jó. És azt is nagyon szeretem, mikor jön és szól, hogy letelt a három nap, gyereket kell csinálni.
 - És miért nem hoztad el most a feleségedet?
 - Koncertre? Nem akarom, hogy velem jöjjön. Egy feleség nem való koncertre.
 - De Pokolgépre is együtt szoktatok járni.
 - A Pokolgép az más, arra eljön. De nem szeretem, hogy eljön Pokolgépre, nekem az már kicsit sok. A koncert az jobb feleség nélkül. De a házasság nagyon jó egyébként, tényleg.

Néha nagyon ügyesen fel tudom hergelni magamat előre, bár nem tudom, hogy ez mire jó, és azt sem, hogy másnak is vannak-e ilyen jól hasznosítható képességei. Aztán ha nem jön be, előfordul, hogy még csalódott is vagyok.

A minap például azon idegesítettem fel magamat, hogy biztosan nem fogják kinyitni nekem Miskolcon a Hősök temetőjét, hogy meglátogathassam a dédnagyapám sírját. Még akkor sem, ha azt állítom, hogy a szovjet hősökhöz készülök.
Pedig kinyitják. Persze ettől függetlenül nem tartom jónak, hogy be van zárva. Sőt.

Tudom, időben szólok, de aki teheti ne hagyja ki holnap Pál Pista bácsit. Mindig nagy élmény, biztosan mond majd mesét is, ki tudja meddig hallgathatjuk még. Rengeteg jegy van még sajnos, pedig nagyon olcsó.

Lehet, hogy nincs nálam túl alacsonyan a léc, de hogy megint sikerült leverni, az biztos. Esetleg mehetnénk ünnepelni júniusban tót testvéreinkkel Révkomáromba, utána közös hídrobbantás, majd Búvár Kund verseny, olyankor úgy is szép az idő, érdemes kihasználni az alkalmat egy kis közös ünneplésre.

főnököm férje: Nem tudja véletlenül hol van?
motymoty: Most mászott be az asztal alá.
főnököm férje: Ja, nem a kutyára gondoltam, hanem a feleségemre.

Béla nehezményezte, hogy a kád szélere (is) odakészítettem egy pálinkás üveget. Nem teljesen értem mi baj van azzal, ha az ember szeret kádban ülve pálinkát inni, és egyébként is azért vittem oda mert volt valami szájfertőzésem, tehát komoly orvosi indokaim voltak rá, ettől függetlenül, mivel 3 hete ezen hol röhög, hol szemrehányó megjegyzéseket tesz  a hétvégén elrámoltam a lakásban megtalálható pálinkás üvegeket.

Hihetetlen cselekedetemet örömmel újságoltam, mire az volt a válasz, hogy az jó sokáig tarthatott. Tiszta szerencse, hogy viszonylag ritkán próbálok ehhez hasonló dolgokkal a kedvében járni, különben már rég elváltak volna útjaink.

Egy egyetemi klubba mentünk tegnap este sörözni Béla volt évfolyamtársaival. Az urak meglepetten tapasztalták, hogy itt mindenki mennyire fiatal, hihetetlen. Némi kárörömmel világosítottam fel őket arról, hogy amikor én két évvel ezelőtt ezt szóvá tettem, akkor mennyire felháborodtak,  ünneprontó voltam, mert egy egészséges önbizalommal rendelkező nő ilyet sosem venne észre. Pedig mivel három évvel vagyok idősebb náluk, ez egy év az én javamra, egy kerek év, amivel én később kezdtem el öregedni, mint ők.

Meg kell még tanulnom, hogy az aktuális véleményemet csak 2-3 év elteltével mondjam ki, ha megértésre vágyom.

Nem teljesen értem, hogy hogyan fordulhat az elő, hogy reggel előbb keltem pár perccel mint ő, főztem egy teát, megittam, felöltöztem, fogat mostam, fésülködtem és arcot mostam, és Bélának csak 1 percet kellett rám várnia, úgy, hogy ő megfürdött, hajat mosott, megszárította a haját (hátközépig érő haja van), megfésülködött, fogat mosott, kivasalta a nadrágomat és a saját nadrágját, betett egy mosást, majd kiválogatta a fülbevalós kupacból a zöld fülbevalómat. Ja, és evett egy joghurtot is, ha jól emlékszem.

A nap logisztikusa egyértelműen a bkv lett megint, mert az igaz, hogy bemondták, hogy piros metró helyett pótlóbuszok közlekednek, de azt már elfelejtették hozzátenni, hogy a 15ös busz megállója alatt a 9es busz ideiglenes megállóját értik, hogy a pótlóbuszok közlekedése azt jelenti, hogy 3 percenként érkezik egy nem csuklós busz, ami az ideiglenes aligbuszmegálló környékén összetorlódott pár száz ember miatt további 2 percig nem tud elindulni, mert az embereket nem lehet hova terelni, ami persze nem baj, mert azáltal hogy a Deákon amúgy is csak egy-egy sáv működik jelenleg, amiből most egyet elállnak az emberek, legalább az autósok is értesülnek arról, hogy a bkv már megint kitett magáért, és ezzel megerősítsét nyernek döntésük mellett, jól is van ez így, fontos, hogy minél többen járjanak autóval, a vak is látja, hogy mennyi veszélyeztetett autószalon van az országban, családjuk van nekik is, biztos gyerekük is, valamiből el kell tartani őket, meg aztán ha felnőnek kell nekik autó, nehogymárpont az autókereskedő fiának ne legyen saját autója, tiszta gáz.

Ha bemondták volna, hogy aki teheti kérjük válasszon más útvonalat, akkor csak 10 percet kések 30 perc helyett, kevesebb bkv dolgozó és utas kap szívinfarktust, a budapesti átlagéletkor megnövekszik 3 nappal, és lehet, hogy nem írok nektek ma semmit.
 

Múltkor Hűvösvölgyben kirándultunk, pénteken, micsoda luxus, miénk volt az egész erdő, az összes hegy, idilli állapot. Aztán ahogy feljebb jutottunk az emelkedőkön kiderült, hogy pusztán vágyálom volt ez az érzés, rengetegen voltak ott rajtunk kívül, nem csak kismadarak és mókusok, emberek is, biciklivel száguldoztak le a keskeny erdei ösvényeken, védőfelszerelésben, motoros bukósisakban, elővigyázatosak voltak, legalábbis magukkal szemben.

Pont egy nappal azután jártunk ott, hogy ez a blogbejegyzés megjelent, nem tudtam kiverni a fejemből.

Mit ér egy kapcsolat, legyen az bármennyire is tökéletes és harmonikus, ha nem lesz belőle se esküvő, se gyerek?

illetve

Lehet-e egy kapcsolat tökéletes és harmonikus, ha nem lesz belőle se házasság, se gyerek?