Kacagtató, amikor a kedves szomszédtól frissen zuhanyozva* távoznak a kuncsaftok vagy a szeretők, hogy aztán nekem udvaroljanak tört angolsággal a liftben. Sokkal mókásabb, mint amikor Gerbaud-os süticsomaggal érkeznek egy laza pásztorórára, férfi, a férfihoz.
*úgy, hogy még a pajeszuk is vizes
2011.11.08. 14:11
Szomszédok 2
123 komment
2011.11.08. 12:14
Kelepce
Kiderült az is, már egy ideje, hogy nem csak én utálom a fészbúkot, hanem a fészbúk is utál engem. Aminek egyenes folyománya volt, hogy kitiltottak. De nem öltek meg. Olyan mintha ott lennék, de mégsem, mert nem tudom elérni, de látszik, és ezzel csak két probléma akad, az egyik, hogy aki ott van az nincs, vagyis van, csak nem ott, illetve lehet az is, hogy ott van, csak én nem látom, de amit nem látok, az lehet, hogy nincs is. És persze én sem vagyok ott, pedig látszom, de mégsem, tehát akkor az is lehet, hogy akit látok az sincs ott.
A másik pedig az, hogy nagyon kíváncsi vagyok,* és akkor ezzel vissza is tértünk az első problémához, ami szerint aki ott van az nincs, vagyis van, csak nem ott, illetve lehet az is, hogy ott van, csak én nem látom, de amit nem látok, az ebben az esetben biztos, hogy nincs is.
Úgyhogy csináltam újat, hogy legalább el tudjak köszönni. Kettőt is, oldal és személyt is, ** úgyhogy most pont hárommal vagyok fent többször a fészbúkon mint szeretném. És mindezt csak azért, mert jobban utálok szó nélkül eltűnni, ráadásul úgy, hogy olyan mintha ott lennék, mint a fészbúkot.
Végkövetkeztetés nincs.
* és aki azóta jelölt, azt nem is láttam sosem. :(
** mert az oldalhoz személy kell, nekem pedig oldal kellett, mert múltkor is az volt
8 komment
2011.11.07. 16:33
Majdnem elvesztem
Ha az ember egyszer elveszti a fonalat, akár rövid időre is, előfordulhat, hogy soha többet nem talál vissza.
5 komment
2011.10.27. 13:33
Béllának
"Isten betegséggel és elfáradással állítja meg az embert, hogy látni tanuljon és belenézzen a saját szívébe."
/Tormay Cécile/
5 komment
2011.10.17. 13:06
Kinek mi
Ez a torta teljesen természetes alapanyagokat tartalmaz, én sütöttem. A krémet margarinnal kevertem ki.
18 komment
2011.10.14. 11:48
Szerelmi vallomás
- Sokat tanultam tőled.
- Én is nagyon sokat tanultam tőled. Például azt, hogy a paradicsom ehető.
10 komment
2011.10.13. 13:13
Ki mire használja
Az internet sok mindenre jó, de néha úgy tűnik, hogy katasztrófa-turizmusra a legjobb.
1 komment
2011.10.12. 14:08
Hova lettetek?
Mivel a freeblogot elnyelte a föld, és nem szeretném, ha valakinek a torkán akadna a szó, mert az komoly egészségügyi kockázatokat is rejthet magában, ezért mindenki leírhatja ide, ha szeretné, hogy milyen bejegyzésekről maradtunk ma le.
43 komment
2011.10.11. 11:02
Felnőttem?
A 18-as karikát nem én tettem ki, lévén ez továbbra is egy homokozó. De akkor hogy került ide? És miért? És ha azt mondom, hogy üncilibüncli akkor elemegy? Vagy vágjam fejbe egy homokozó lapáttal?
22 komment
2011.10.10. 14:50
Nem értem
Próbálom megérteni, hogy mi fáj az embereknek a népszámlálással kapcsolatban, de nem megy. Tényleg.
Mert az, hogy nem mondom meg a zorbánnak, nem érv. (Mi köze neki ehhez?)
Azt érzem, hogy azok hisztiznek az első sorban, akiknek a fészbúkon be van állítva, hogy ha bemegy a mekkdonaldsba akkor megjelenik az üzenőfalán, hogy just checked in @ Donald bácsi.
De lehet, hogy tévedek.
A feltétlenül hazudni kell elméletnek az okát és célját végképp nem értem.
Kicsit elszomorít, hogy nem fogunk reális képet kapni, pedig milyen érdekes lenne. És az is, hogy mekkora irdatlan nagy sötétség van a fejekben.
Neked fáj? Miért?
Kicsit hülye ez a megoldás, de nem találtam olyam szavazó programot, ahova több kérdést is be lehetne illeszteni. (És sajnos minden válasz után meg kell nyomni a szavazás gombot.)
52 komment
2011.10.10. 10:45
A tudatlanság szabaddá tesz
Reggel az államtitkárral csacsogtam, a kávéról és a süteményekről, miután észrevettem, hogy az összes asztal foglalt, szegény meg ott árválkodik egyedül, miközben azon aggódtam, hogy nehogy lemaradjak az előadásáról.
12 komment
2011.10.05. 18:42
A pillanat
Sokszor olvasom, hogy emberek hogyan küzdenek a világban önmagukkal, gondoltam megosztom veletek, hogy amellett, hogy nem lettem bölcs, miért nincs három diplomám.
Az első megvan. Mert valamit fel kell mutatnom, amikor papírt kérnek tőlem és az érettségim vállalhatatlan. A második.. a második a hőn szeretett tanulmányi osztályon van. Mert amikor az első odaadták, akkor nem kaptam semmit. Egy kis figyelmet sem. Egy szál virágot sem. Senkitől. És a családom pont azt a napot tartotta ideálisnak az összeveszésre. A szüleim be sem jöttek. Mert kint jó idő volt. Úgyhogy most várok. A pillanatra. Mert a pillanatra mindig megéri várni, hogy aztán úgy haljunk meg, hogy az a listánk, ahova felírtuk, hogy mihez milyen pillanatokra van szükség, teli legyen. Különben még a végén ki lehetne mindent csak úgy pipálni. És akkor mit mondogatnék öreg koromban, nagy sóhajokkal kísérve?
A harmadik.. a harmadikat is majdnem befejeztem, az apszolutóriumom abszolutóriumom megvan egy ideje. De ez lesz az utolsó alkalom, amikor azzal foglalkozhatom amivel igazán szeretek. És a téma is nagyon tetszik. Nem lehet egy ilyen nagy lehetőséget csak úgy bármikor elhasználni felhasználni. Ezért még neki sem álltam a diplomamunkának.
4 komment
2011.10.03. 17:00
Találkoznak-e?
A nő
mos, mosogat, szül, nevel, tanít, takarít, főz, etet, vasal, porszívózik, bevásárol, ablakot pucol, háztartást vezet, szemetet visz le, krumplit pucol, tereget, lekvárt főz, játszik
A férfi
keres, dolgozik, nemz, fúr, farag, fúr-farag, füvet nyír, tuját locsol, szőlőt metsz, gyümölcsfát is, kalapál, szerel: autót, mosógépet, számítógépet, vizet, villanyt, vadászik
Vagy?
48 komment
2011.09.30. 16:16
Mindjárt karácsony
Múlt héten még csak racka juhot szerettem volna, feketét, de most, hogy láttam a hármasiker bocikat, már azt is szeretnék. Írok a Jézuskának.
Szólj hozzá!
2011.09.28. 13:19
Jaj
Béla a héten főzőtanfolyamon volt, mert valaki felebaráti szeretetből befizette. Úgyhogy most vennünk kell maghőmérőt, perzselőt és mindenféle lófaszkát az ikeából. És még a verset is ki kellene egészíteni.
17 komment
2011.09.27. 10:45
Emlékszök
Ópusztaszer az a hely ahova egyszer mindenképpen el kell menni, nekem is ezt mondták, meggyőződtem róla, most én is ezt mondom. Véletlenül Borszűrő Szent Mihály napkor mentünk, élmény volt. A kádár. És a szappanos néni is. Öt órán keresztül főzte, mire szappan lött.
Szólj hozzá!
2011.09.23. 17:44
Csak úgy mondom
Ez a blog nem az én nappalim. Tehát nem tudsz a "közepére szarni". Ez a blog nem egy szent tehén, tehát nyugodt lehetsz afelől, hogy nem bántasz meg, ha írsz bele valamit. Ez egy homokozó. Egy virtuális közös tér. Nyugodtan elvehetitek a homokozó lapátomat.
"Lepkevár idézet
15 komment
2011.09.21. 09:47
Elveszett
Pénteken indulás előtt egy fél órával már csak azt motyogtam magamban, hogy szemetet levinni, szemetet levinni, szemetet levinni, de hiába, mert bár a lakásból kivittem, a kukába biztosan nem tettem bele. Hogy hova tűnhetett, azt elképzelni sem tudom. Mindez csak akkor tudatosult bennem, mikor már a buszon himbálóztam a 70 literes dámakiegészítőmmel, miközben jobb fülemen a lakosztályom,* bal fülemen a baldachinos polifoamom lógott, és hirtelen hiányérzetem támadt.
*mert én vagyok az a lány aki sosem fekszik be a sátrába, de mindenhova elcipeli
19 komment
2011.09.20. 09:18
Bármi megtörténhet
- Arra emlékszel mikor lejöttél a kocsmába hajcsavarókkal?
- Nem. De miért volt becsavarva a hajam?
7 komment
2011.09.19. 19:18
Szeptember van
Várható volt, hogy akkor sikerül ismét elintéznem a bokámat, mikor éppen hidegfront érkezik, így még a kárfelbecsléssel is várhatok.